OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Három pontot ért Varga Kevin bombagólja

A 6. egymás elleni bajnokiját játszotta az NB I-ben szombat délután a DVSC és a Kisvárda. A szabolcsi alakulat a kispadra február elején kinevezett Bódog Tamással felszálló ágban van, ugyanis a jobb teljesítménynek köszönhetően kissé eltávolodtak a kiesést jelentő pozíciótól.

Három vereséggel a háta mögött várta a Várda elleni bajnokit együttesünk, amely az előző fordulóban a Ferencváros vendégeként 2-0-s vereséget szenvedett úgy, hogy játékban teljes mértékben egyenlő ellenfele volt a hazaiaknak.  

Nagy tétje volt a szabolcsiak elleni meccsnek, ugyanis a kezdés előtt a két csapatot mindössze egy pont választotta el a tabellán a Kisvárda javára, így egy esetleges hazai sikerrel helyet cseréltek volna a felek.

Vitelki Zoltán a Loki kezdőcsapatában szavazott bizalmat a hét elején igazolt, 22 esztendős utánpótlás-válogatott támadó középpályásnak, Szabó Bencének, akinek ez volt az első élvonalbeli mérkőzése a hajdúságiak mezében.

Vezetőedzőnk ugyanakkor nem számíthatott vállsérülés miatt Csősz Richárdra, valamint az elmúlt találkozóinkon csapatkapitányként futballozó játékosunkra, Bódi Ádámra, aki betegség miatt hagyta ki a mai összecsapást, melyet egyébként a hölgy Loki-szurkolók ingyenesen tekinthettek meg a nemzetközi nőnap alkalmából.

A Kisvárda veszélyeztetett elsőként, az 5. percben Bumba éles szögből leadott lövését Kosicky ütötte ki a rövidből. Kemény csata és nagy harc jellemezte az első húsz percet, mely alatt komoly lehetőség egyik fél előtt sem adódott. Egészen a 23. percig, amikor egy kispasszos játék után Szabó Bence 16 méteres lövését ütötte ki a bal alsóból Dombó. A 29. percben könnyen megszerezhettük volna a vezetést, a meccs addigi legnagyobb helyzete maradt ki: egy visszagurított labdát Bényei lőtt kapura a tizenhatos vonaláról, majd a kisvárdai kapusról a keresztlécre pattant a labda. A 42. percben Ferenczi távoli próbálkozását tapsolták meg a Loki-drukkerek.  

A szünetben cserélt Vitelki Zoltán, Szabó Bencét Kundrák Norbert váltotta. Ennél jobban nem is kezdhette volna a Loki a második félidőt, ugyanis az 50. percben megszerezte a vezetést! Kundrák kapott labdát a jobb oldalt, majd gurított a középen érkező Varga Kevinhez, aki jobbal védhetetlen, hatalmas bombagólt ragasztott a kapu bal felső sarkába.

A vezető találatunk után nem változott a játék képe, inkább mi futballoztunk előnyben és a szabolcsiak térfelén tartottuk a labdát. A 79. percben második cserelehetőségét is kihasználta Vitelki Zoltán, Haruna Garba helyett Baráth Péter állt be. A 84. percben Ferenczi 17 méteres szabadrúgását ütötte Dombó Kundrák elé, akinek közeli fejesét egy kisvárdai védő szögletre mentette. Az utolsó percekre Pávkovics Bence is beállt, aki Szécsi Márk helyére érkezett. 

Az már a kezdő sípszó előtt biztos volt, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, és ez a látottak alapján be is bizonyosodott. Nagy küzdelemet és kevés helyzetet hozott a kilencven perc, de összességébe véve egy rendkívül fontos, megérdemelt sikert arattunk Varga Kevin bombagóljával. Ezzel a három ponttal megelőztük a szabolcsiakat a tabellán. Folytatás jövő hétvégén, amikor az újonc Zalaegerszeget fogadjuk a Nagyerdei Stadionban.

OTP Bank Liga 24. forduló
DVSC – Kisvárda 1–0 (0-0)

Nagyerdei Stadion, 2850 néző. Vezette: Berke (Szalai, Garai)
DVSC: Kosicky – Bényei, Szatmári, Kinyik, Ferenczi – Szabó B. (Kundrák, 46.), Kusnyír, Haris, Varga K. – Garba (Baráth, 79.), Szécsi (Pávkovics, 89.)
Kisvárda: Dombó – Melynik, Beriosz, Rubus, Protics – Lucas, Karaszjuk – Gosztonyi, Bumba, Grozav (Sassá, 46.) – Viana
Gól: 1-0 Varga K. (50.)
Sárga lap: Szimovics (pályán kívül, 73.), Varga K. (76.), Lucas (83.), Bényei (87.), Sassá (91.) 

HB