Kundrák
Norbert
Csatár
65
Nemzetiség
hun Magyarország
Pozíció
Csatár
Mérkőzések az NBII-ben
57
Gólok az NBII.-ben
16
Magasság
180 cm
Mérkőzések az NB I-ben
23
Gólok az NB I-ben
2
Mérkőzések a DVSC-ben
23
Gólok a DVSC-ben
2
Születésnap
1999.05.18.
A DVSC Kundrák Norberttel, a 22 éves középpályással négy évre szóló szerződést kötött 2019 nyarán. Kundrák Norbert Miskolcon született, és ott is kezdett el futballozni kilencéves korában, a Diósgyőri VTK csapatában. Tizennégy évesen egy barátságos mérkőzésen már pályára lépett a felnőtt csapatban, sőt, gólt is szerzett. Ezután igazolt a Honvéd utánpótlásába, majd onnan nem sokkal később a Ferencvároshoz került. A felnőttek között tétmérkőzésen a Koroncói KSSZE ellen 9-0-ra megnyert kupamérkőzésen mutatkozott be 2016 őszén, ezen a találkozón három gólpasszt adott. 2017-ben a Budafoki MTE ellen 4-2-re megnyert Magyar Kupa elődöntőben kétszer volt eredményes, majd pályára lépett a fináléban is. Még ebben az évben profi szerződést írt alá a zöld-fehér klubbal. A Midtjylland elleni Európa-liga selejtező mérkőzésen, mindössze 18 évesen debütált a nemzetközi porondon. 2018 januárjában a másodosztályú Soroksár SC vette kölcsön, ahol másfél évig futballozott. A 2018/2019-es szezonban 38 NB II-es mérkőzést játszott, és 14 gólt szerzett, emellett rendszeresen tagja volt a korosztályos válogatottaknak, legutóbb az U21-es nemzeti csapatban szerepelt.
Statisztika

Magyar Kupa

Idény Csapat
2020/2021DVSC160101000

NBII.

Idény Csapat
2020/2021DVSC2133224000