OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Kikapott Mezőkövesden a Loki

Az idei szezonban remekül teljesítő, a forduló előtt a harmadik helyen álló Mezőkövesd otthonában vendégszerepelt a DVSC az OTP Bank Liga 10. fordulójában. A találkozót kihagyta Varga Kevin, akit legutóbb a Diósgyőr ellen állított ki a játékvezető, és a fegyelemi bizottság három bajnoki mérkőzéstől eltiltotta középpályásunkat.

Az első igazán nagy helyzet a Loki előtt adódott, a 11. percben Adeniji passzát Trujics lőtte kapura, Szappanosnak nagyot kellett védenie. Három perccel később szerb támadónk előtt ismét hatalmas lehetőség adódott, a hazaiak kapusa ezúttal is bravúrral hárított. A 27. percben újfent a Loki veszélyeztetett: Trujicsot ezúttal sem tudták tartani a védők, jobbról érkező beadásába előbb Szécsi, majd Adeniji is belepöckölt, végül Szappanos felszedte a labdát. A 31. percben került először nagy helyzetbe a Mezőkövesd, Zivzivadze az ötös jobb sarka elől nem sokkal tekert a kapu túlsó felső sarka fölé. A 44. percben Tőzsér bal sarokba tartó szabadrúgását szögletre mentette Szappanos. Jól futballozott együttesünk, a szervezett játékkal nem tudtak mit kezdeni a hazaiak, mégis ők mehettek előnnyel a szünetre, ugyanis a félidő végén Berecz távoli bombája a kapuban kötött ki. Mondhatni a semmiből szerzett gólt a Mezőkövesd.

A második játékrészben kezdetben a középpályán folyt a küzdelem, majd egy védelmi megingást kihasználva növelte előnyét a Mezőkövesd, Zivzivadze az ötösről lőtt a jobb sarokba. A 61. percben visszajött a remény, hiszen sikerült szépítenünk: Ferenczi végzett el szabadrúgást, Trujics középre fejelt, Szécsi nem tudta jól eltalálni a labdát, de Adeniji öt méterről a léc alá lőtt. Felélénkült a meccs, hatalmas küzdelem folyt a pályán, az iram is nagyobb lett. Nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, a 66. percben majdnem össze is jött, Trujics lövését azonban védte Szappanos. A 81. percben eldőlt a mérkőzés, amikor növelte előnyét a hazai csapat: Vajda középről, nyolc méterről a kapuba lőtt, és ezzel kialakult a 3-1-es végeredmény.

OTP Bank Liga, 10. forduló
Mezőkövesd Zsóry FC – DVSC 3-1 (1-0)

Mezőkövesd Városi Stadion, 2628 néző. Vezette: Bognár (Tóth II, Georgiou)
Mezőkövesd: Szappanos – Farkas (Vadnai 80.), Pillár, Katanec, Silye – Cseri (Vajda 78.), Karnitski, Berecz, Nagy D. (Takács T. 72.) – Pekár, Zivzivadze
DVSC: Nagy S. – Bényei, Kinyik, Szatmári, Ferenczi – Adeniji, Kusnyír (Pintér 84.), Tőzsér (Garba 57.), Haris, Szécsi – Trujic (Kundrák 67.)
Gól: 1-0 Berecz (45.), 2-0 Zivzivadze (53.), 2-1 Adeniji (61.), 3-1 Vajda (82.)
Sárga lap: Karnitski (48.), Garba (58.), Kundrák (76.)