OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

OTP Bank Liga 15. forduló

Eredmény
2 - 1
Full Time

Meccs riport

VERESÉG ZALÁBAN: ZTE-DVSC 2-1

Nem szerzett pontot a Loki Zalaegerszegen, miután szombaton 2-1-re kikapott a ZTE együttesétől.

A DVSC-nek még mindig sok sérüléssel bajlódó játékost (Bárány Donátot, Szécsi Márkot, Tomas Kosickyt, Pintér Ádámot, Kusnyír Eriket, Kundrák Norbertet és a brazil Charlestont) kellett nélkülöznie, Bévárdi Zsombor pedig eltiltás miatt nem állhatott Joan Carrillo vezetőedző rendelkezésére. Bévárdit a mindössze 18 éves, saját nevelésű jobbhátvéd, Baranyai Nimród helyettesítette, aki életében először került be a felnőtt gárda kezdőjébe.

Az első helyzetre nem kellett sokat várni, a 4. percben az egerszegi Zimonyi 14 méteres lövése után a labda nem sokkal kerülte el a kapu bal oldalát. Ezzel együtt inkább a Loki játszott némi mezőnyfölényben az elején, igaz, Halilovic bombájánál Gróf Dávidnak kellett vetődve védenie. Az első DVSC-lehetőség a 18. percben adódott, Ugrai Roland lőhetett kissé balról, 10 méterről, Demjén bravúrral, lábbal hárított. A 24. minutumban Koszta kísérlete után Baranyai Nimróda gólvonalról tisztázott, meleg helyzet volt.

A félidő közepére már egyértelműen a hazaiak domináltak, a 26. percben meg is szerezték a vezetést: Tajti szabadrúgását még védte Gróf Dávid, ám a kipattanó után Koszta könnyedén fejelhetett a kapuba (1-0). Hátrányból kellett tehát folytatnia a Lokinak, azonban a szünetig nem tudott igazán sebességet váltani, így nem volt komoly sansza kiegyenlíteni.

A második játékrészre Sós Bence állt be Ugrai Roland helyett, a DVSC pedig igyekezett fordítani a játék képén, némileg többet is birtokolta a labdát a Zalaegerszegnél. Az 53. percben megsérült Németh Krisztián, helyére Tischler Patrik érkezett. Ebben az időszakban nem volt túl eseménydús a mérkőzés, mígnem a 65. percben Dzsudtzsák Balázs húzott el a bal szélen, kapura tört, lövését Demjén nagy bravúrral védte. Egy perc múlva viszont a hazai kapus már nem tudott hárítani, a DVSC csapatkapitánya egy 24 méteres szabadrúgásból gyönyörűen lőtt a bal felsőbe (1-1).

Nem sokáig örülhettünk, a 70. percben már újra a ZTE együttesénél volt az előny, egy védelmi hiba után a frissen beállt Meshack fejelt 8 méterről a kapuba (2-1). A hajrában a Loki előtt voltak még kisebb-nagyobb lehetőségek a gólszerzésre (a csereként beállt Tischler Patrik és Soltész Dominik, míg a legvégén Sylvain Deslandes is próbálkozott), ezekből azonban egyet sem sikerült kihasználni, így vereség lett a vége.

Folytatás jövő héten az FTC ellen Debrecenben.

OTP Bank Liga, 15. forduló.

ZTE-DVSC 2-1 (1-0).

Zalaegerszeg, 712 néző. Vezette: Csonka.

ZTE: Demjén – Bedi, Kálnoki Kis, Serafimov, Lesjak- Halilovic (Spoljaric, 46.), Sankovic – Skribek (Németh D., 87.), Tajti (Bakary, 78.), Zimonyi (Meshack, 69.) – Koszta. Mb. vezetőedző: Ferenczi István.

DVSC: Gróf – Baranyai, Pávkovics, Deslandes, Ferenczi (Korhut, 85.)- Bódi (Soltész, 78.), Varga J (Babunski, 85.)., Baráth P., Dzsudzsák – Ugrai (Sós, 46.), Németh K. (Tischler, 56.). Vezetőedző: Joan Carrillo.

Gól: Koszta (26.), Meshack (70.), illetve Dzsudzsák (66.).

Sárga lap: Zimonyi (45.), Sankovic (48.), illetve Deslandes (25.), Ferenczi (82.).

Helyszín

ZTE Aréna / Október 6. tér, Kaszaháza, Zalaegerszeg, Zalaegerszegi járás, Zala megye, Nyugat-Dunántúl, Dunántúl, 8900, Magyarország

Részletek

Meccsnap Időpont Liga Idény
2021.12.04. 16:30 OTP Bank Liga 2021/2022