









Közzétéve: 2026.07.24.

Kezdődik a szezon a DVSC második csapata számára is, a kis Loki az NB III. Észak-keleti csoportjának 1. fordulójában július 25-én, szombaton 17.30-kor a Hajdúnánás együttesét fogadja a pallagi edzőcentrumban. A pontvadászat rajtja előtt Joó Zsoltot, a DVSC II. vezetőedzőjét kérdeztük.
– A felkészülés ideje alatt intenzív munkát tudtunk végezni, nagyon sok fiatallal vágunk neki az idénynek. Nekünk az az elsődleges célunk, hogy fejlesszük a játékosokat, hogy minél jobban beilleszthetők legyenek a felnőtt futballba. Hogy mindez az eredményekben miként nyilvánul meg, azt majd az idő eldönti, de azt gondolom, hogy a fiatalos lendület eredményességgel is fog párosulni. Természetesen szeretnénk szombaton jól bemutatkozni, de nem konkrét kimenetelben gondolkodunk, hanem teljesítményben. Az NB III-as mezőnyben sok hasonló képességű gárda van, meglátjuk, melyik együttes lesz a meglepetéscsapat. Én abban bízom, hogy mi… – mondta Joó Zsolt.