









































Közzétéve: 2026.11.04.

Az idei utolsó összetartására készül az U21-es válogatott, az edzőtáborba a 2006-os és 2007-es születésű játékosok kaptak meghívót, amely korosztály tagjai a következő időszakban alkothatják majd a nemzeti együttest. A DVSC saját nevelésű tehetségei közül Egri Imre és Patai Dávid is tagja a keretnek, míg Tercza Gergőre ezúttal tartalékként számítanak.
Az Európa-bajnoki selejtezők végeztével a 2004-es és 2005-ös születésű játékosok számára lezárult az U21-es korszak, így az előttünk álló időszak összetartásain a legfontosabb cél az új U21-es válogatott kialakítása.
– Rendkívül fontos a mostani tábor, hogy személyesen is megismerjük egymást a játékosokkal, tudják, hogy milyen felfogást szeretnénk a pályára vinni, milyen szemlélettel dolgozunk. Elkezdjük kialakítani a csapatot, ehhez most lehet megtenni az első lépéseket – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző. – Elsősorban azokat a játékosokat hívtuk meg, akik játszanak a klubjaikban, de vannak posztok, ahol kisebb a merítési lehetőség. Továbbá fontos, hogy lássuk azokat a légiósokat is, akik tagjai lehetnek a jövőben a csapatnak, és szeretnénk, hogy igazi versenyhelyzetet tudjunk majd teremteni a játékosok között a keretbe kerülésért. Az új csapat kialakításában az is segítség, hogy több 2006-os játékos is részt vett már a szeptember, októberi összetartáson, pályára léptek az Eb-selejtezőkön.
Az U21-es válogatott összetartása november 9-én kezdődik, 13-án a Vasas ellen játszik zárt kapus gyakorló mérkőzést az együttes, az edzőtábort pedig a Ciprus elleni felkészülési találkozó zárja, amelyet november 16-án, 19:00 órától rendeznek az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
Debreceniekl az U19-es nemzeti együttesben is
Gerliczki Máté szövetségi edző megnevezte azokat a játékosokat, akikre számít a jövő szerdán kezdődő horvátországi Európa-bajnoki selejtezőtornán. Férfi U19-es válogatottunknak a három ellenfeléből legalább egyet meg kell előznie ahhoz, hogy 2027 tavaszán harcba szállhasson az Eb-részvételért. A DVSC tehetségei közül Tuska Bálint, Asztalos Noel és Szakál Dénes is ott van a keretben. Csapatunknak november 11. és 17. között Európa-bajnoki selejtezőtornán lesz jelenése, ahol a három ellenfeléből legalább egyet meg kell előznie ahhoz, hogy A-ligás tagságát megőrizve jövő tavasszal legyen esélye az Eb-részvétel kiharcolására. A három vetélytárs a házigazda Horvátország, Hollandia, továbbá a szintén a kontinens élvonalához sorolható Csehország.