









































Közzétéve: 2026.11.07.

A DVSC az OTP Bank Liga 13. fordulójában az Újpestet fogadja november 8-án, vasárnap 15.30 órakor a Nagyerdei Stadionban (szurkolói infók ITT). A meccs iránt nagy az érdeklődés, addig is belelapoztunk a történelemkönyvbe.
A két csapat eddig 119 NB I-es bajnokit vívott egymással, 56 újpesti siker és 36 döntetlen mellett 27 debreceni győzelem született, a gólkülönbség 228-159 a fővárosiak javára. A DVSC hazai pályán 61. alkalommal fogadja az Újpestet, az eddigi mérkőzéseken sok emlékezetes Loki-sikernek is örülhettünk. Kezdjük a sort az 1995-ös összecsapással, akkor Arany László góljával a DVSC 12 év után tudott nyerni Debrecenben az Újpest ellen.
A 2008-as találkozó nemcsak a 3-1 arányú győzelem és Igor Bogdanovics duplája miatt különleges, hanem mert az Újpestből kiállítottak egy játékost, aki történetesen a Loki-legenda Ronald Habi volt…
Aki ott volt, nem felejti el 2014 májusát sem: a megújult Nagyerdei Stadion első hivatalos mérkőzésén a DVSC ismét 3-1 arányban győzött, egészen elképesztő hangulatban.
Szintén emlékezetesnek bizonyult a 2023 májusi összecsapás: akkor a bajnokság utolsó fordulójában győznie kellett a Lokinak a dobogóhoz és a nemzetközi kupainduláshoz, csapatunk 14 ezer szurkoló előtt nem is adott kegyelmet a fővárosiaknak.
Tavaly ilyenkor a debreceni mérkőzést úgy nyertük meg 5-2-re, hogy már 5-0 arányban is vezettünk, Bárány Donát duplázott, rajta kívül Amos Youga, Cibla Flórián és Kocsis Dominik is betalált.
Idén májusban ismét a bajnokság utolsó körében fogatuk az Újpestet, ismét a nemzetközi porond volt a tét, és ismét győzni tudtunk.
Összességében az elmúlt tizenöt év 20 debreceni DVSC-Újpest rangadójából a budapesti együttes csak 5-öt tudott megnyerni, míg a Loki 11-et. Reméljük, vasárnap is marad ez a tendencia….