OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Minden pontra szüksége lesz a DVSC-nek

A Loki szombaton az Újpest FC ellen kezdi meg szereplését az OTP Bank Liga idei kiírásának tavaszi szezonjában. A mérkőzéssel kapcsolatban középpályásunkkal, Bódi Ádámmal beszélgettünk, aki Tőzsér Dániel sérülése miatt csapatkapitányként léphet pályára. 

– Szimpatikus számomra, közel áll hozzám az új edző filozófiája. Bízom benne, hogy jönnek majd az eredmények a bajnokságban, hisz eddig minden adott, hogy jól szerepeljünk – kezdte Bódi Ádám, aki Tőzsér Dániel sérülése miatt csapatkapitányként futhat majd ki a pályára. – Nagy jelentőséget nem tulajdonítok neki, hogy rajtam lesz a szalag. Nyilván nagy feladat Dani pótlása, de sokat beszélek vele, így nem lesz új a számomra. Természetesen próbálok csapatkapitányhoz méltóan viselkedni és teljesíteni már az Újpest FC elleni szezonnyitón is. Ha nem csalnak az emlékeim, sok ikszes meccset játszottunk a lila-fehérekkel hazai pályán az elmúlt időszakban. Bizakodóan várom a szombatot, amikor a tavasz első összecsapását játsszuk, még ha télen is rendezik. Nagyon kellene a három pont, mindent meg kell tennünk, és meg is teszünk érte, hisz nem mindegy, hogyan kezdjük a bajnokságot. Tudjuk, hogy rossz pozícióban vagyunk, de egy sikerrel szépen megindulhatnánk felfelé. Igaz, meccsről meccsre készülünk, de tisztában vagyunk vele, milyen ellenfelek várnak ránk a jövőben. Minden pontra szükségünk lesz. Távlati célunk, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán, de most az a lényeg, hogy megverjük az Újpestet.

HB