2026/2027

Konferencia Liga

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 1. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 2. forduló

Szusza Ferenc stadion

OTP Bank Liga 3. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 4. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 5. forduló

Várkerti Stadion

Dajka László: Harapós Lokira számítok

A szombaton 17 órakor kezdődő, Kisvárda elleni bajnoki meccsünről a hazaiak vezetőedzője, Dajka László is nyilatkozott.

– Érdekes módon a két csapat eddigi egymás elleni mérkőzésein rendre legalább három gólt szerzett a győztes fél, két alkalommal nekünk is összejött ez a mennyiség. Valami azt súgja, a mostani sem az a tipikus egygólos mérkőzés lesz, ha nyerni akarunk, most is többször be kell találnunk. Márpedig mi nyerni akarunk szombaton – nyilatkozta a Kisvárda mestere, Dajka László. – Úgy gondolom, felkészültünk a Debrecenből, nagyon bízom benne, hogy amit a kolozsvári edzőmeccsen gyakoroltunk, azt szombaton is ki tudjuk vinni a pályára, és ez az eredményességben is meg fog majd mutatkozni. Hazai pályán játszunk, számunkra nagyon fontos, hogy győzni tudjunk. Ahogy nálunk, úgy a Debrecennél is volt mivel foglalkozni az elmúlt forduló után, de ahogy mi a Pakson, úgy érzésem szerint a Loki is túllépett azon, ami a Ferencváros ellen történt. Harapós ellenfélre számítunk, de ezeket az erényeket nekünk is fel kell vonultatnunk.

HB