OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Szécsi Márk: Amit elterveztünk, sikerült megvalósítanunk

Kitűnő iramú meccsen, nagyot küzdve döntetlent ért el a Ferencváros otthonában a DVSC az OTP Bank Liga 10. fordulójában szombaton. A Loki második gólját Szécsi Márk szerezte, aki a Hajdú-bihari Naplónak nyilatkozott a találkozóról.

– Amikor kétszer is nálunk volt az előny, a Ferencváros próbálta menteni a menthetőt, mi pedig akaratlanul is beálltunk védekezni. Minden meccsen győzelemre játszunk, nyerni szeretnénk, úgy futunk ki a pályára. Persze az iksz jó eredménynek számít az FTC otthonában – mondta a megyei lapnak a fiatal támadó. – Amit elterveztünk, azt sikerült megvalósítanunk. A gólom egy véletlen szituáció volt. Varga Kevin kiugratta Könyvest, ő szépen emelte át Dibuszon a labdát, ami először kapufára ment. Éreztem, hogy ez így történhet, és érkeznem kell a hosszúra. Hála istennek elém pattant a labda, és sikerült berúgnom.

A csatár kitért arra is, hogy találkozón fantasztikus hangulat volt a stadionban. A Ferencváros drukkerei létszámfölényben voltak, a DVSC góljai utáni perceket leszámítva hangosan buzdították kedvenceiket, ám a mintegy 150 fős Loki-drukkersereg hangja is hallatszott.

– Ez a hangulat természetes egy rangadón, minden játékos önbizalommal telve lép pályára, és meg akarja mutatni magát. Így voltam ezzel én is.