Mint arról korábban beszámoltunk, idén is elismerésben részesültek a Debreceni Labdarúgó Akadémia tehetséges játékosai. A különböző korosztályok legjobbjai az egész bajnoki évben nyújtott teljesítményükért serlegeket és okleveleket vettek át a Paks elleni mérkőzés előtt.

Az U14-es korosztályban a szezon legjobbja Szakács Levente lett, aki a debsport.com-nak adott interjújában többek között arról beszélt, nagy vágya, hogy egyszer játszhasson a Nagyerdei Stadionban.

– Edzőnk, Garamvölgyi Peti bácsi titokban tartotta, hogy ki lett a csapat legjobb játékosa, ezért volt a teljes keret ott a stadionban – kezdte Szakács Levente. – Mivel szombaton Győrben játszottunk bajnoki mérkőzést, és este értünk haza, fáradt voltam, eredetileg nem akartam kimenni a DVSC-Paks találkozóra, de anyukám szólt, mindenképp ott kell lennem. Akkor tudtam meg, hogy díjat kapok. Teljesen váratlanul ért, nem számítottam rá, mivel én vagyok a csapatban a legfiatalabb, de nagyon örültem ennek a hírnek. Amikor szóltak, hogy le kell mennünk a pálya szélére, nagyon izgultam, de miután átvettem a serleget és az oklevelet, a boldogság kerített hatalmába. Fantasztikus és felemelő érzés volt, mikor több ezer ember tapsolt nekünk, nagyon büszke vagyok rá, hogy ebben az elismerésben részesülhettem. Ez a díj arra fog ösztönözni, hogy még keményebben dolgozzam, és remélem, idővel nemcsak a pálya szélén állhatok, hanem focizhatok is a Nagyerdei Stadionban a DVSC játékosaként. Tudom, hogy hosszú az út odáig, sokat kell még tennem, hogy ez az álmom megvalósulhasson, de ez a serleg egyfajta iránymutatás is számomra, folyamatosan kell fejlődnöm és bizonyítani korosztályos csapatomban. Visszagondolva a kezdetekre, szüleim először 4-5 évesen vittek el edzésre, akkor még nem akartam focizni, és csak egy év múlva rá kezdtem komolyabban venni a labdarúgást. Most már eljutottam oda, hogy a futball az egyik legfontosabb része az életemnek. Szeretnék köszönetet mondani szüleimnek, akiktől minden segítséget megkapok, mindenben támogatnak, mellettem állnak, illetve nagybátyámnak, Szakács Róbertnek, aki szintén sokat segített, hogy ott lehessek az edzéseken. Köszönettel tartozom egykori testnevelő-tanáromnak, Ispán Sándornak, nyírbátori edzőimnek, Csonka Gábornak, Tóth Tibornak és Szegedi Györgynek, akadémiai edzőimnek, Kolozsi Sándornak, Kolozsi Gergőnek, Száraz Ádámnak és Garamvölgyi Péternek, valamint csapattársaimnak. Ez a díj az ő érdemük is, nélkülük nem kaphattam volna meg.