OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Szécsi Márk: A gólom is bizonyítja, hogy túl vagyok a sérülésemen

Sérülésből tért vissza a DVSC támadója, Szécsi Márk, aki a BKV Előre elleni kupameccsen kezdőként lépett pályára. Mint elmondta, a mérkőzés elején szerzett gólja is azt mutatja, sérülése már a múlté.

– Az elmúlt időszakban húzódás miatt nem tudtam a szakmai stáb rendelkezésére állni, de felépültem, és három hete már a csapattal edzek. Szerettem volna ismét pályára lépni, nagyon boldog vagyok, hogy ez összejött és kezdőként kaptam szerepet a szombati kupameccsen. Annak is örülök, hogy az én gólommal szereztük meg a vezetést, ez is azt bizonyítja, túl vagyok a sérülésemen. Nehéz volt egy ilyen csapat ellen játszani, amely mindenképp meg akarta mutatni, mit is tud valójában. Szerencsére sikerült továbbjutnunk, csak ez a lényeg – fogalmazott Szécsi Márk, aki a Kisvárda elleni összecsapásról is beszélt. – Keleti rangadót játszunk szombaton, bízom benne, már csak ezért is remek lesz a hangulat a Nagyerdei Stadionban. Ellenfelünk szekere az elmúlt hetekben elindult felfelé, biztos vagyok benne, továbbra is szeretnék folytatni jó szériájukat. Kiélezett találkozó lesz, de hazai pályán csak a három pont megszerzése lebeg a szemünk előtt.   

HB