OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Öt év után csap össze ismét a Loki és a Pécs

Öt év telt el azóta, hogy a DVSC a legutolsó bajnoki mérkőzését játszotta a Pécs ellen, az a kilencven perc gól nélküli döntetlennel végződött. Szeptember 28-án, hétfőn 20 órától ismét összecsapnak a felek, melyek ezúttal a Merkantil Bank Liga 10. fordulójának zárómeccsén találkoznak.

Rendre nagy mérkőzéseket vívtunk a mecsekaljai együttessel, 2005-ben például a 3-1-es legyőzésükkel ünnepeltük első bajnoki címünket az Oláh Gábor utcai stadionban, míg 2012-ben 4-0-ra ütöttük ki őket szintén hazai környezetben, ahol akkor újfent az aranyéremnek örülhettünk.

Az eddigi talán legnagyobb PMFC elleni bajnokinkat 2012. augusztus 18-án játszottuk idegenben, ahol egy játékrészt követően már 2-0-ra vezettek a hazaiak. Egészen a 71. percig kétgólos hazai vezetést mutatott az eredményjelző, ám Adamo Coulibaly 8 perc leforgása alatt klasszikus mesterhármast ért el, mellyel 3-2-re megnyertük az összecsapást.

Mint ismert, a DVSC továbbra is jól szerepel a Merkantil Bank Ligában, melyben 9 játéknap után a tabella élén áll. Kondás Elemér fiai mind a négy Nagyerdei Stadionban rendezett találkozóját sikerrel vették, bízunk benne, a Pécs ellen sem lesz másképp, és sok szurkoló előtt tovább folytatják jó szériájukat.

A találkozóra szóló jegyek elővételben kedvezményesen már megvásárolhatók online és a DVSC Ajándékboltban.