OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Kondás Elemér 100. sikere a Loki kispadján

Mint ismert, szerdán a Merkantil Bank Liga 18. fordulójában a DVSC labdarúgócsapata sima, 4-1-es sikert aratott a Szentlőrinc felett. A mérkőzés különleges volt Kondás Elemér számára, aki a DVSC vezetőedzőjeként a 100. bajnoki győzelmét érte el.

Kondás Elemér először 2011 tavaszán lett a DVSC trénere. Ekkor öt éven keresztül irányította az első számú csapatot, vezetésével a Loki két bajnoki címet, egy bronzérmet, valamint két Magyar Kupát nyert, emellett a klub az európai kupaporondon is helyt állt. Idén nyáron, az előző szezon hajrájában úgy alakult, hogy tudásával ismét a piros-fehér alakulatot segíti. Az első osztályban ugyan nem sikerült bennmaradni, de a megkezdett úton tovább haladva a DVSC továbbra is vezeti az NB II-t.

Kondás Elemér egyébként a DVSC edzőinek örökrangsorában a mérkőzések (186) és a szerzett pontok tekintetében egyaránt a második helyen áll. A mester irányításával a csapat 100 bajnoki győzelem mellett 51-szer játszott döntetlent, és csupán 35 találkozón kapott ki.

Az 57 éves szakember az idényben már számtalan fiatal labdarúgónak szavazott bizalmat, a Szentlőrinc ellen pedig Talpalló Norbert és Lakatos Benjámin is bemutatkozott bajnoki mérkőzésen.

Kondás Elemérnek gratulálunk a centenáriumi győzelemhez, valamint Talpalló Norbertnek és Lakatos Benjáminnak a bemutatkozáshoz!