OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Kondás Elemér: Fontos a jó felkészülés

Felmérésekkel kezdte a téli felkészülést a DVSC labdarúgócsapata, melynek labdarúgói már a Debreceni Labdarúgó Akadémián kezdték a hétfő reggelt. A januári alapozás első napján Kondás Elemér vezetőedző nyilatkozott a Loki programjáról.

A rövid pihenőre természetesen némi házi feladattal engedtük el a játékosokat, így nem a nulláról jöttek vissza. Nem túl hosszú a felkészülési időszak, hisz négy hét múlva már bajnoki mérkőzésen lépünk pályára, arra törekszünk, hogy a lehető legjobban felkészüljünk a rajtra. Az év eleji tesztek és felmérések segítségével megtudtuk, milyen állapotban vannak a játékosok és azok a futballisták, akik sérülésből tértek vissza. Sűrű tavasz előtt állunk, az elkövetkezendő hetek elsődleges feladata, hogy optimális állapotba kerüljünk – fogalmazott Kondás Elemér, aki a Loki januári edzőmeccseiről is nyilatkozott. – A felkészülés elején tudunk élvonalbeli ellenféllel játszani, hisz az NB I egy héttel korábban kezdődik, mint a másodosztály. Az elkövetkezendő hetekben a Diósgyőrrel, a Nyíregyházával és a Kazincbarcikával is összecsapunk. Fontos egy jó alapozás, hisz 17 nehéz meccs vár még ránk, ebből kell kiharcolnunk a feljutást.