OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Szécsi Márk: 100!

Szécsi Márk hétfőn, a Gyirmót ellen a 100. bajnoki mérkőzésén lépett pályára a DVSC színeiben. A centenáriumi szereplés sajnos nem sikerült jól támadónk számára, mivel együttesünk 2-0-s vereséget szenvedett a Nagyerdei Stadionban.

A DVSC utánpótlásában nevelkedett labdarúgó 2012. augusztus 4-én, a Kaposvár ellen, mindössze tizennyolc évesen debütált a Loki első csapatában. Abban az évben egyre több lehetőséget kapott a felnőttek között, mellette a korosztályos válogatottba is rendre behívták. Tehetségét többször megcsillogtatta, a fejlődés reményében pedig kis ideig az élvonalban szereplő Kecskemét és a másodosztályú Nyíregyháza csapatánál szerepelt kölcsönben. 2017-ben a Puskás Akadémiához igazolt, de aztán ismét visszatért a Lokihoz, ahol rendre jó teljesítménnyel rukkolt elő, így természetesen az alapcsapat meghatározó játékosa.

A 88-as mezszámú játékos az előző két szezonban házi gólkirályi címnek örülhetett, de idén is már hét találatnál jár. Összesen 23 bajnoki gólt ért el a piros-fehér szerelésben, utoljára a Siófok ellen duplázott.

A 26 éves játékos a száz bajnoki mérkőzésen 44 alkalommal nyert, 35-ször vereséget szenvedett, míg 21-szer egy ponttal távozott a játéktérről.

Szécsi Márknak gratulálunk a kerek mérkőzésszámhoz!