OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Idegenben folytatja a kis Loki

A DVSC második csapata ismét pályára lép, vasárnap, 14.30 órától a Sajóbábony ellen játssza következő mérkőzését az NB III. Keleti csoportjában.

Az ellenfél nincs túl jó formában, a legutóbbi öt meccsét egyaránt elveszítette. A Sajóbábony együttese eddig mindössze 17 pontot gyűjtött, amivel a tabella utolsó előtti, 19. pozícióját foglalja el. A sárga-kék alakulat legutóbb a DVTK II. otthonában vendégszerepelt, ahol a félidőben még 2-1-re vezetett, ám a diósgyőri együttes a fordulást követően aztán négy gólt is szerzett, így az 5-2-es végeredménynek a hazaiak örülhettek.

A kis Loki a tavaszi szezont győzelemmel indította, a DVSC II. az előző játéknapon a Tiszaújvárost fogadta. A gól nélküli első félidő után a vendégek egy védelmi hiba következtében megszerezték a vezetést. Szatmári Csaba együttese azonban nem adta fel, melynek meg is lett az eredménye: a hajrában néhány perc leforgása alatt előbb Girdán Levente bombázott közelről a hálóba, majd Kovács Róbert fejelt a kapu jobb felső sarkába, így 2-1-gyel zárult a találkozó. A kis Loki a jobb gólkülönbségének köszönhetően a 11. helyet foglalja el a tabellán, a mérlege 8 győzelem, 4 döntetlen, valamint 10 vereség.

A két fél tavaly augusztusban, a 4. fordulóban már megmérkőzött egymással. A piros-fehér gárda akkor igazi gólzáport rendezett, elsőként Bökönyi Adrián szerzett vezetést csapatának. A második félidőben a már kölcsönben lévő Kundrák Norbert és Sárosi Norbert, valamint az első kerettel edző Talpalló Norbert, és a felnőtteknél rendszeresen bevetett Baráth Péter is betalált, így 5-0-ra kiütötte ellenfelét a DVSC II.

Ugyan a hazai csapatnak a kiesés elkerülése végett minden pontot meg kell ragadni, a kis Loki a jó kezdést természetesen egy további sikerrel folytatná.

A március 7-én, vasárnap, 14.30 órakor kezdődő zárt kapus mérkőzés játékvezetője Erdélyi Bence lesz.