OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Szerdán Salgótarjánba utazik a kis Loki

A héten kétszer is pályára lép a DVSC II., amely először szerdán, 16.30 órától a Salgótarján otthonában, a Szojka Ferenc Stadionban bizonyíthat az NB III Keleti csoportjában.

A DVSC II. és az SBTC utoljára tavaly szeptemberben találkozott egymással. A Debrecenben rendezett mérkőzésen csapatunk Juhász Martin által hamar megszerezte a vezetést, ám ellenfelünk a 40. percben büntetőből egyenlített. A második játékrész elején ismét betalált a kis Loki, azonban egy minutummal később a Salgótarján együttese is gólt lőtt. A küzdelmes találkozó végül 3-2-es vendég sikerrel ért véget, így tehát csapatunknak van miért visszavágni.

A Nógrád megyei alakulat 9 győzelemmel, 4 döntetlennel, 15 vereséggel, valamint 38-55-ös gólkülönbséggel a tabella 13. helyét foglalja el. A Salgótarján az előző játéknapon a DVTK II. otthonában vendégszerepelt, ahol a félidőben még 2-1-re vezetett, ám a Diósgyőr a fordulást követően még kétszer betalált, így a fekete-fehér gárda pont nélkül maradt.

A kis Loki múlt vasárnap a Tiszafüreddel 0-0-s döntetlent játszott, ezzel a nyeretlenségi szériája már 6 mérkőzés óta tart. A DVSC fiókcsapata továbbra is a 16. helyen áll, de három pont megszerzése esetén a holnapi ellenfelet is megelőzné, amely rendkívül sokat jelenthet a bajnokság végelszámolásánál.

Az április 14-én, szerdán, 16.30-kor kezdődő zárt kapus mérkőzés játékvezetője Jakab Ádám lesz. A SBTC-DVSC II összecsapást szurkolóink streamen keresztül is követhetik majd.