OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Magabiztos Loki-siker a Tiszakécske elleni edzőmeccsen

Gőzerővel készül a Loki a július végi, Honvéd elleni bajnoki rajtra. A felkészülés második hetében már egy edzőmérkőzés is szerepelt a programban, a DVSC a Tiszakécskét fogadta szombat délután a pallagi edzőcentrumban. Ellenfelünk magabiztosan nyerte meg az NB III-as küzdelemsorozatot, így a következő szezont már a másodosztályban kezdi meg.  

A Lokiban pályára lépett a 20 esztendős belső védő, Annich Yaroslav, aki próbajátékon van csapatunknál, ugyanakkor a szakmai stáb nem számíthatott a kisebb betegséggel bajlódó Bárány Donát, illetve a sérült Kundrák Norbert, Pávkovics Bence és Bényei Ágoston játékára.

Jól kezdtük a találkozót, egyből támadólag léptünk fel, és a fiatal Gyönyörű tekeréséből meg is szerezhettük volna a vezetést, de a labda kevéssel a bal kapufa felett hagyta el a pályát. Ami Gyönyörűnek nem sikerült, Ugrainak igen, 10-es mezszámú labdarúgónk Ferenczi beadásából közelről volt eredményes a 13. percben. A 18. percben Ugrai beadása után Tischler veszélyeztetett, de Holczer könnyedén lehúzta a fejest.

A félidő hajrájában csapatkapitányunk szögletéből Annich fejelt kevéssel a bal kapufa mellé, majd nem sokkal később Gyönyörű duplázhatta volna meg a Loki előnyét, de a tiszakécskei kapus hárította a jobb alsóba tartó lövést. A 42. percben egy védelmi hibát könyörtelenül kihasználtak a kék-sárgák, Pál András az elvetődő Gróf mellett lőtte ki a hosszú sarkot.

A szünetben sort cseréltünk, és szinte azonnal visszavehettük volna a vezetést, de Varga közeli lövését bravúrral szögletre mentette az ellenfél kapusa. A 65. percben egy újabb debreceni sarokrúgás következett, melyet követően Annichal szemben szabálytalankodtak, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A labda mögé Bódi állt, aki nem hibázott és 2-1-re módosította az állást.

A 74. percben Sós ugrott ki a bal szélen, a tizenhatoson belül pedig ismét szabálytalanságot látott a játékvezető, így újabb tizenegyeshez jutottunk. A büntetőt a sértett Sós végezte el, és magabiztosan lőtte ki a jobb alsót.  

A DVSC tehát sikerrel vette a nyári felkészülés első edzőmeccsét, melyen magabiztos játékkal 3-1-re legyőzte a Tiszakécske együttesét. Folytatás egy hét múlva, amikor a Budafokkal csapunk össze Telkiben.

Edzőmeccs

DVSC – Tiszakécske 3–1 (1-1)

DVSC: I. félidő: Gróf – Bévárdi, Nikolics, Annich, Ferenczi – Baráth, Dzsudzsák, Soltész, Gyönyörű, Ugrai – Tischler. II. félidő: Kosicky – Kusnyír, Poór, Annich, Korhut – Varga, Baráth – Pintér, Bódi, Sós – Szécsi

Gól: 1-0 Ugrai (13.), 1-1 Pál (42.), 2-1 Bódi (66., tizenegyesből), 3-1 Sós (74., tizenegyesből)

Fotó: haon.hu