Egy kis nyírségi falu, Rozsály rétjén kezdett el focizni, aztán alig 16 évesen bemutatkozhatott a Szpari felnőttjei között is. Szerinte azért, mert szerencsés testi adottságokat örökölt, s a buckákon megtanult emelt fővel küzdeni, illetve gyorsan reagálni a különböző helyzetekre.
A labdazsák-cipelő inasévek után kezdődhetett a csaknem húsz esztendőnyi profi karrier, melynek során a hazai csapatokon túl Németországban, Ausztriában, sőt Ázsiában is megfordult.

Néhány szezonon keresztül (1984-től 1988-ig) a Loki labdarúgója volt. A szurkolók szerették, mert mindig jó teljesítményt nyújtott. Debrecenből a Rába ETO-hoz igazolt, majd jött a Vasas, onnan kétszer a válogatottba is meghívták. Malájziában és a német másodosztályban is megfordult, egy évig játszott Pécsett, majd Szingapúrba igazolt, ahol 1999-ben az év játékosa lett.

Korábban elvégezte a Testnevelési Egyetemet, majd elvégezte a pro licenc-tanfolyamot.
Amikor 2007-ben Herczeg András a DVSC-hez hívta pályaedzőnek, megtiszteltetésnek vette a felkérést. Persze nem a cívisvárosban trénerkedett először. Pest környékén több csapat kötelékében is dolgozott az NB III-ban és az NB II-ben. Azt próbálja tanítani focistáival, amit egyébként szinte lehetetlen: az ösztönös megoldásokat, a leheletnyi részleteket, hogy egy passznál merre csavarodjon a labda, hová helyezkedjen, mozduljon a játékos az akció során, illetve, hogy legyen szemtelenül határozott. Volt bajnok és kupagyőztes, fürödhetett a népszerűségben, de olyan stadionban is előfordult, ahol őt és társait fúvócsővel lőtték a meccs alatt az ellenfél szurkolói. A nehéz pillanatokban és a hétköznapi buktatókon a családja és a hite segítette, elmondása szerint minden nap forgatja a Bibliát. De nemcsak olvas – ír is: egy fajta naplót vezet, amelyben csalódásai és örömei gyűlnek. Azért dolgozik, hogy utóbbiból legyen több.