OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

OTP Bank Liga 27. forduló

Eredmény
3 - 0
Full Time

Meccs riport

Pont nélkül maradtunk: FTC-DVSC 3-0

Csapatunk a riválisok (Mezőkövesd, Gyirmót) eredményes szereplése miatt azzal a tudattal lépett pályára a Groupama Arénában, hogy bár a bajnoki címvédőnél vendégszerepel, több mint jó lenne pontot szerezni. A sérült Gróf Dávidot, Szécsi Márkot, Bárány Donátot és Kundrák Norbertet ezúttal is nélkülözte Joan Carrillo együttese, amely az utóbbi időben megszokott összeállításban kezdte a találkozót, annyi változással, hogy Poór Patrik helyett Kusnyír Erik játszott.

Az FTC hét veretlen találkozóval a háta mögött kezdte a meccset, amelynek első izgalmas pillanatára nem kellett sokat várni: Zubkov közeli lövését már az 1. percben védenie kellett Hrabina Alexnek. A következő helyzet az 5. percben Marquinos előtt adódott, de a debreceni kapus ezúttal is remekül hárított. Fölényben játszott a bajnokesélyes, ennek megfelelően meg is szerezte a vezetést, a 8. minutumban egy bal oldali beadás után Tokmac fejelt 9 méterről a kapuba (1-0).

A DVSC jól reagált, Dorian Babunski csaknem a kapuig vitte a labdát, ám meglökéséért nem ítélt semmit a játékvezető. Az első negyedóra után kiegyenlítettebb lett a játék, csökkent a hazai rohamok intenzitása, a Loki többet birtokolta a labdát, mint a legelején. A 24. percben David Babunski ziccerbe is került, de Dibusz védte mintegy 12 méterről leadott lövését. A 30. percben Dzsudzsák Balázs próbálkozott egy távoli lövéssel (a labda fölé szállt), majd Mmaee lehetőségénél tisztázott Hrabina Alex. Az első félidő hajrájában aztán megduplázta előnyét az FTC, a 38. percben egy hiba után Marquinhos került ziccerbe, és nem is hibázta el, 13 méterről a kapuba lőtt (2-0). David Babunski még a szünet előtt próbált válaszolni, ám lövése után kiütötte a labdát a hazai hálóőr.

Biztos hazai előnynél kezdődött tehát a második játékrész, amelyre érkezett a Lokiba Bévárdi Zsombor, mégpedig Bódi Ádám helyére. A 47. percben 26 méterről lőhetett szabadrúgást a DVSC, ám Dzsudzsák Balázs csavarása után a sorfalban elakadt a játékszer. Az 53. percben ismét Hrabina-bravúrra volt szükség, egy védőről kapura tartó labdát védett vetődve. Ebben az időszakban inkább a mezőnyjáték dominált, mígnem R. Mmaee egy kapufával vétette észre magát. Egy óra elteltével egy gyors támadás végén Dzsudzsák Balázs lőtt mellé, a 62. percben pedig beállt Ugrai Roland és Bényei Ágoston is. Az FTC is frissített, az egyik cserejátékosa pedig be is talált, Hrabina Alex védése után Zachariassen fejelt az üres kapuba a 73. percben (3-0). A hajrára így nem maradt nyitott kérdés, nyert az esélyesebb, folytatás pénteken otthon a Gyirmót ellen.

Mesterszemmel

Joan Carrillo: El kell ismerni, hogy jobb volt az FTC, a hibáink után sikerült is gólokat szereznie. Mi is betalálhattunk volna, próbáltunk futballozni. El kell felejteni ezt a mérkőzést, és már a Gyirmót ellen kell készülnünk.

OTP Bank Liga, 27. forduló.Ferencváros-DVSC 3-0 (2-0).

Groupama Aréna, 9137 néző. Vezette: Berke B.

FTC: Dibusz – Botka, Blazic, Kovacevic (S. Mmaee, 57.), Civic – Esiti, Vécsei (Zachariassen, 67.) – Zubkov (Somalia, 76.), Marquinhos (Gavric, 67.), Tokmac – R. Mmaee (Boli, 76.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov.

DVSC: Hrabina – Kusnyír (Baranyai, 80.), Pávkovics, Deslandes, Charleston – Varga J. (Bényei Á., 62.) – Bódi (Bévárdi, 46.), Baráth P., David Babunski, Dzsudzsák (Ugrai, 62.) – Dorian Babunski (Rácz B., 80.). Vezetőedző: Joan Carrillo.

Gól: Tokmac (8.), Marquinhos (38.), Zachariassen (73.).

Sárga lap: Marquinhos (61.), Gavric (85.)

Helyszín

Groupama Aréna / Budapest, Üllői út 129, 1091

Részletek

Meccsnap Időpont Liga Idény
2022.04.09. 19:30 OTP Bank Liga 2021/2022