OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Keleti rangadó vár a DVSC II-re

A hétvégén ismét hazai pályán szerepel a DVSC II., mégpedig a Diósgyőr második csapata ellen. A fiatalok keleti rangadója nemcsak a két klub közötti egészséges ősi rivalizálás miatt lesz fontos, hanem azért is, mert a gárdákat mindössze három pont választja el egymástól a tabellán, így 34 egységgel a 14. pozíciót foglalja el.

A vasárnap 13 órakor rendezendő találkozót remek formában várja Szűcs János csapata, amely már három meccs óta veretlen. A Tállya 4-0-s, majd a Sényő 5-1-es kiütése utáni, Salgótarján elleni 1-0-s győzelem a vártnál kissé nehezebbre sikerült, de a kis Loki erejét mutatja, hogy Sármány 70. percben szerzett fejesgóljával egy ilyen fontos összecsapáson is három pontot tudott szerezni. A 21 esztendős támadónak egyébként ez volt a szezonbeli 12. találata, mellyel vezeti a házi góllövőlistát.

A DVTK II. a tabella 16. helyén áll az NB III Keleti csoportban, a mérlege 8 győzelem, 5 döntetlen és 15 vereség. A legutóbbi fordulóban pont nélkül maradt, ugyanis a Tiszafüredtől egy hajrában kapott góllal szenvedett 1-0-s vereséget hazai környezetben. A két fél első egymás elleni meccsét októberben rendezték Diósgyőrben, ahol egészen a 83. percig 0-0 volt az állás, ám Csatári góljával végül 1-0-s vereséget szenvedtünk, így hazai pályán még inkább a pontok itthon tartása lesz a fő cél.

A Dóczy utcán rendezendő összecsapás játékvezetője Sándor Csaba lesz. A belépés ingyenes.