OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Varga József: Mindenki motivált

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában, vasárnap 15.15 órától a DVSC az egyik közvetlen rivális, a Vasas otthonában vendégszerepel. A találkozóról az Újpest és a Kecskemét ellen is fontos gólt szerző Varga Józsefet kérdeztük.

Ebben a bajnokságban nincs könnyű meccs, az összes találkozóra maximálisan fel kell készülni és koncentráltnak kell lenni. Nehéz pontokat gyűjteni, az otthonukban játszó csapatok mindenképpen nyerni akarnak, vélhetően a Vasas is így áll hozzá a vasárnapi összecsapáshoz. Az idén hátralévő három mérkőzésre azonban mi is kitűztünk egy célt a csapaton belül, ennek megfelelő szellemiséggel lépünk pályára. Remélem, hogy magabiztos játékkal fogunk előrukkolni, hasonlóval, mint amilyet Kecskeméten a második félidőben nyújtottunk. Ha ezt hozni tudjuk az elejétől fogva, bízhatunk abban, hogy elhozzuk a három pontot. Számomra sokat jelent, hogy bízik bennem a vezetőedző, a többieken is azt látom, hogy mindenki motivált, mindenki meg akarja mutatni magát. Bár jómagam nem a legfiatalabb generációhoz tartozom, én is mindig bizonyítani szeretném, hogy tudok segíteni a csapatnak. Örülök, hogy nekem mostanában kijött a lépés, de ez semmit sem ér, ha a gárda nem sikeres. Az elsődleges szempont, hogy pontokat gyűjtsünk, és lépjünk előre a tabellán – nyilatkozta Varga József.