OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Okos és jó futball: ZTE-DVSC 0-2

Dzsudzsák Balázs, Ferenczi János és Christian Manrique eltiltás, míg Varga József és Sós Bence sérülés miatt nem léphetett pályára a Loki vasárnap esti, zalaegerszegi bajnokiján, nem volt tehát könnyű helyzetben Srdjan Blagojevic és stábja a találkozóra való felkészüléskor. A kezdőcsapatban egyszerre volt ott Dorian Babunski és Antonio Mance, valamint az első perctől pályán lehetett Oleksandr Romanchuk is.

Az összecsapás legelején Antonio Mance rögtön a kapuba lőtt, de szabálytalanság miatt a gól nem lehetett érvényes. Jó volt az iram, a mieink több biztató támadást is vezettek, de a végjátékba többször hiba csúszott. A másik oldalon a 10. percben Klausz lőtt fölé 14 méterről, majd a DVSC rúgta sorra a szögleteket, nem is veszélytelenül, de ezekből nem sikerült gólt szerezni.

Az első félidő második felében némileg csökkent a mérkőzés intenzitása, nagy helyzetek nem nagyon alakultak ki, a 30. percben Tajti lőtt mellé. A 35. percben aztán megszerezte a vezetést a Loki, mégpedig egy gyönyörű góllal! Antonio Mance ugratta ki remekül Szécsi Márkot, aki mintegy 14 méterről leheletfinom mozdulattal pörgette el a labdát a kapus mellett-fölött (0-1). Jól küzdött a csapat, a szünetig nem változott az eredmény.

A második játékrészre a ZTE hármat cserélt, azonban a DVSC továbbra is kontrollálta a mérkőzést. Az 55. percben a hazaiak kapusa előbb Szécsi Márk lövését, majd Dorian Babunski fejesét védte bravúrral, majdnem megvolt a második debreceni találat is. Sőt, egy újabb remek támadás végén Antonio Mance is érhetett volna el gólt, de 13 méteres bombáját is hárította Demjén.

A 68. percben beállt Bárány Donát, nem sokkal később Bévárdi Zsombor, majd a végén Bódi Ádám és Georgios Neofytidis is, a Loki pedig továbbra is szervezetten és okosan futballozott. A hajrában Bárány találatát les miatt nem adták meg, majd a 84. percben Meschak próbálkozott átlövéssel, de Megyeri Balázs biztosan védett. Egy minutummal később aztán a DVSC eldöntötte a 3 pont sorsát, Dorian Babunski csúsztatott a 16-oson belül Bárány Donáthoz, aki remekül csapott le a labdára, és közelről a hálóba lőtt (0-2).

Csapatunk a hiányzók ellenére is jól játszott, és abszolút megérdemelten győzött Zalaegerszegen. Folytatás jövő hét vasárnap Debrecenben a Fehérvár ellen.

Mesterszemmel

Ricardo Moniz: Csalódottak vagyunk. Tudtuk, hogy fontos ez a meccs, de sajnos nem sikerült pontot szerezni. Fel kell állnunk, mentálisan erősnek kell lennünk a folytatásban.

Srdjan Blagojevic: Elégedett vagyok, jó energiával lépett pályára a csapat. Nagyon szeretem ezeket a srácokat, a problémáink ellenére is jól játszottak. Bizonyítottunk a pályán, és sikeresek voltunk.

OTP Bank Liga, 28. forduló.

ZTE-DVSC 0-2 (0-1).

Zalaegerszeg, 2075 néző. Vezette: Zierkelbach P.

ZTE: Demjén – Sankovic, Safronov (Lesjak, 46.), Mocsi, Csóka – Szendrei N., Tajti (Grezda, 91.) – Meshack, Németh D. (Ikoba, 46.), Gergényi (Bedi, 62.) – Klausz (Szalay, 46.). Vezetőedző: Ricardo Moniz.

DVSC: Megyeri – Lagator, Dreskovic, Romanchuk – Kusnyír (Bévárdi, 74.), Ojediran (Neofytidis, 88.), Loncar, Szécsi, Varga K. – Mance (Bárány, 68.), Dorian Babunski (Bódi, 88.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Gól: Szécsi (35.), Bárány (85.).

Sárga lap: Ikoba (56.), illetve Bévárdi (91.).