OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

OTP Bank Liga 25. forduló

Eredmény
5 - 1
Full Time

Meccs riport

A válogatott szünet előtti utolsó bajnokin a ZTE együttesét fogadta a héten a 122. születésnapját ünneplő Loki vasárnap délben a Nagyerdei Stadionban. A szakmai stáb nem számíthatott a sérült Kusnyir Erik, Jorgo Pellumbi, Thor Úlfarsson és Batai Tamás játékára, a kezdőcsapatba bekerült Hamzat Ojediran, Szuhodovszki Soma és Vajda Botond is.

A találkozó kezdőrúgását egykori kiváló csatárunk, Radu Sabo végezte el. A kolozsvári Radu Sabo 1998 és 2000 között 51 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a DVSC-ben, ezeken 17 gólt szerzett. Emlékezetes találkozói közül kiemelkedik az 1999-es, FTC elleni 6-1, amelyen mesterhármast ért el a fővárosiak ellen. Szintén szenzációsan futballozott az UEFA-kupában a német Wolfsburg ellen, a 2-1-es debreceni győzelem alkalmával mindkét gólunkat ő lőtte.

A mostani meccs remekül kezdődött a DVSC számára, csapatunk már a 4. percben megszerezte a vezetést! Egy szöglet után Szuhodovszki Soma kísérletét még mentették a védők a kapu előteréből, ám Hamzat Ojediran 11 méterről a kapuba lőtt (1-0). Ez volt 20 éves nigériai játékosunk első bajnoki gólja a Lokiban. A 10. minutumban Antonio Mance lőtt mellé távolról, ám inkább a DVSC akarata érvényesült, jól futballoztak a mieink.

Lüktető volt az iram, nem lehetett unatkozni, a 25. percben jött a második debreceni gól is! Vajda Botond a jobb szélről befelé indulva mintegy 18 méterről csavart a kapu jobb oldalába úgy, hogy közben Bárány Donát mozgásával elbizonytalanította a kapust (2-0).

És nem volt megállás! A szünetig tovább növelte előnyét a parádésan játszó Lokomotív, miután Vajda Botondot buktatta Csóka a 16-oson belül. A büntetőt Dzsudzsák Balázs magabiztosan értékesítette a 33. percben (3-0). Bárány Donát sem akart lemaradni, a 38. percben egy szöglet után Dusan Lagator fejelt, saját nevelésű csatárunk pedig közelről a kapuba bólintott (4-0). A pihenőre vastaps mellett vonulhatott együttesünk, megérdemelten.

A második játékrészre hármat cserélt a ZTE, a 48. percben szépített is, Sajbán beadása után Németh pörgetett közelről a bal alsóba (4-1). Nem sokat késett a válasz, Dzsudzsák Balázs átlövését fogta Dombó. A vendégek igyekeztek tovább faragni a különbségen, közben félórával a vége előtt beállt Stefan Loncar és Bódi Ádám (később a hajrára Kocsis Dominik és Tuboly Máté is, a 17 éves, saját nevelésű Hornyák Csaba pedig debütált az NB I-ben).

A 71. percben gyönyörű gólt szerzett a DVSC, Dzsudzsák Balázs passzolt szépen Bódi Ádámhoz, aki egy remek átvétel után Ferenczi Jánoshoz továbbított. Balhátvédünk pontosan centerezett, az érkező Bárány Donát pedig néhány méterről a hálóba lőtt (5-1). A végjátékban még eshetett volna gól (a mieink a kapufát is eltalálták), végül azonban maradt az 5-1 arányú, fölényes és szép győzelem.

Folytatás a válogatott meccsek miatti szünet után, két hét múlva Kisvárdán.

Mesterszemmel

Srdjan Blagojevic: Szeretném megdicsérni a játékosokat, ez az 5-1-es siker a legnagyobb különbségű győzelmünk a közös munka során Magyarországon. A DVSC célja az, hogy nemzetközi porondon is szerepeljen, de ez nem könnyű, mert kicsi a különbség a magyar csapatok között. 36 pontunk van, 8 forduló van hátra, már biztonságban vagyunk, célunk minél előrébb végezni. Könnyű és kényelmes akkor játszani, amikor a gárda 4-0-ra vezet szünetben, ilyenkor jó szurkolónak is lenni, azonban mindenkitől támogatást kérnék akkor is, ha kevésbé megy a csapatnak. Büszke vagyok arra, hogy nagyon sok fiatal magyar játékos játszik nálunk, a „fiatalpercek” is rendben vannak, ráadásul a 17 éves Hornyák Csaba debütált az NB I-ben.

Márton Gábor: Nem kezdtük rosszul a meccset, voltak lehetőségeink, de amire készültünk, abból kaptuk a gólt, aztán kivégeztek minket. Szünet után igyekeztünk javítani, de ez most így sikerült. Van ilyen, de nem ilyen mérkőzésre készültünk.

OTP Bank Liga, 25. forduló.

DVSC-ZTE 5-1 (4-0).

Nagyerdei Stadion, 4002 néző. Vezette: Antal P.

DVSC: Megyeri – Baranyai, Dreskovic, Lagator, Ferenczi (Hornyák, 85.) – Ojediran, Szuhodovszki (Loncar, 61.) – Vajda (Kocsis, 74.) , Dzsudzsák (Tuboly, 74.), Domingues (Bódi, 61.) – Bárány. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

ZTE: Dombó – Várkony (Meshack, 46., Lesjak, 85.)), Evangelou, Csóka D. – Szendrei N., Bedi, Hadida (Sajbán, 46.), Sankovic (Kovács B., 81.), Mim – Gruber (Németh D., 46.), Mance. Vezetőedző: Márton Gábor.

Gól: Ojediran (4.), Vajda (25.), Dzsudzsák (33., 11-esből), Bárány (38., 71.), illetve Németh D. (48.).

Sárga lap: Dreskovic (62.), illetve Mance (87.).

Helyszín

Nagyerdei Stadion / Debrecen Nagyerdei krt. 12 4032

Részletek

Meccsnap Időpont Liga Idény
2024.03.17. 12:30 OTP Bank Liga 2023/2024