Közzétéve: 2024.11.30.
A jól szereplő Diósgyőr otthonában lépett pályára a Loki szombaton délután. Nestor El Maestro vezetőedző nem számíthatott a sérült, rehabilitációját végző Kusnyir Erik, Batik Bence, Neven Djurasek, Thor Úlfarsson és Yacouba Silue játékára, a kezdőcsapatban ott volt Dzsudzsák Balázs és Szuhodovszki Soma is.
A találkozó legelején a Loki birtokolta többet a labdát, az 5. percben úgy tűnt, Bárány Donátot buktatták a 16-os előterében, de a diósgyőri védő a játékvezető és a VAR szerint a labdát érte el előbb. Ezt követően a hazaiak kerültek némi mezőnyfölénybe, de az első helyzet csak a 13. minutumban alakult ki, akkor is a DVTK kapuja előtt: Szuhodovszki Soma passza után Arandjel Stojkovic lőtt mellé jobbról, mintegy 10 méterről.
Helyenként ekkor jól futballozott a DVSC, a 18. percben Szuhodovszki Soma távoli lövéssel próbálkozott, bombája után a labda csak kevéssel kerülte el a kaput. A 25. percben viszont megszerezte a vezetést a Diósgyőr, Acolatse lépett meg a jobb szélen, beadását a berobbanó Klimovich 6 méterről, középről a kapuba lőtte (1-0).
Ez a találat addig nemigen volt benne a játékban, ezért is volt különösen fájdalmas. A szünetig a Loki igyekezett egyenlíteni, a 30. percben egy remek támadás végén Dzsudzsák Balázs lőtt jobbal nem sokkal a jobb kapufa mellé. A 43. percben ellenben a hazaiak ismét betaláltak, egy bal oldali beadás után Gera fejelt 9 méterről a kapu jobb oldalába (2-0). A pihenőre így jelentős hazai előnynél vonultak a csapatok.
A második játékrészben két debreceni védő nem folytatta, beállt Szűcs Tamás és Szécsi Márk, a Loki pedig próbált támadólag fellépni. Közben Edomwonyi ziccerét kellett védenie Megyeri Balázsnak (bravúrral megtette), a másik oldalon egy Dzsudzsák-lövést blokkoltak a védők. A 62. percben jött a szépítés, Dzsudzsák Balázs lőtte keresztbe a labdát a 16-oson belül, Brandon Domingues pedig az 5-ösnél a hálóba továbbított (2-1).
Rohamozott a DVSC az egyenlítésért, a 71. percben Kocsis Gergő lőtt mellé. A hajrában Brandon Domingues 14 méterről leadott lövését fogta a hazai kapus, majd a 84. percben eldőlt a mérkőzés sorsa, egy szöglet után Rakonjac fejelt közelről a kapuba (3-1).
Folytatás csütörtökön az FTC ellen a Nagyerdei Stadionban.
Mesterszemmel
Vladimir Radenkovic: Nagyon kemény mérkőzés volt, a Debrecen egy jó csapat és az életéért harcolt. Nekünk meg kellett mutatni a saját minőségünket, ami sikerült is.
Nestor El Maestro: Nem mi voltunk az esélyesek, de nagy ambíciókkal érkeztünk, sokat készültünk erre a mérkőzésre, ezért csalódottak vagyunk, hogy pontok nélkül térünk haza.
OTP Bank Liga, 15. forduló.
Diósgyőr-DVSC 3-1 (2-0).
DVTK Stadion, 5518 néző. Vezette: Pintér Cs.
Diósgyőr: Odincov – Gera, Szatmári, Lund, Bárdos – Varga Z. (Feuillassier, 60.), Klimovich (Komlósi, 80.), Vallejo, Huszár (Jurek, 60.) – Acolatse (Sáreczki, 86.), Edomwonyi (Rakonjac, 80.). Vezetőedző: Vladimir Radenkovic.
DVSC: Megyeri – Stojkovic (Szécsi, 46.) , Dreskovic, Kocsis G., Pellumbi (Szűcs T., 46.), Ferenczi – Szuhodovszki (Shedrach, 80.), Lagator, Domingues – Dzsudzsák, Bárány. Vezetőedző: Nestor El Maestro.
Gól: Klimovich (25.), Gera (43.), Rakonjac (84.), illetve Domingues (62.).
Sárga lap: Gera (67.), Acolatse (70.), Rakonjac (85.), illetve Dreskovic (19.), Lagator (69.), Szuhodovszki (73.).