Közzétéve: 2025.05.26.
Megérdemelt győzelmet aratott a DVSC az OTP Bank Liga utolsó, 33. játéknapján, amikor a Fehérvár otthonában nyert 3-0-ra, ezzel a sikerrel bebiztosította NB I-es tagságát. A Loki első gólját Szuhodovszki Soma szerezte, aki a lefújást követően nyilatkozott honlapunknak.
– Nagyon fontos találkozón vagyunk túl, melyet szerencsére sikerrel vettünk. A gólomnál egy felpasszt kaptam Dominguestől, aki jól készítette vissza a labdát nekem, és mivel a fehérváriak nem támadtak meg, így elvállaltam a lövést, amely után a labda szerencsére bement a kapuba – emlékezett vissza a vezető találatra a Loki 13-as mezszámú játékosa. – Semmiképp sem volt könnyű ez az év. Úgy érzem, ez a csapat nem arra hivatott, hogy a kiesés ellen harcoljon, ám most ezt a helyzetet kellett megoldanunk. Viszont olyan mentális erőnk volt, hogy megoldottuk és bent maradtunk az első osztályban. Azt gondolom, jól sikerült a téli felkészülés, jól is kezdtük a tavaszt, ám ezt követően néhány meccsen nem szereztünk pontot. Utána sokszor megvolt az esélyünk, hogy feljebb lépjünk a tabellán, de ez sajnos egy ideig nem jött össze. Olyan volt, mint egy bokszmeccs, amikor többször is padlóra kerül az ember, de a végén elértük a célt. Örülök neki, hogy én is egyre többet játszottam, bízom benne, ez így marad a jövőben.
Szuhodovszki Soma végezetül elmondta, hogy rövid nyaralás és egy legénybúcsú is vár rá a pihenő alatt, azonban már a felkészülés előtt megkezdi az egyéni munkát.