Közzétéve: 2025.05.27.
A Mezőkövesddel kötött kooperációs szerződés, illetve több más kölcsönszerződés keretein belül több fiatal DVSC-játékos is lehetőséghez jutott az NB II-ben az elmúlt szezonban.
Közülük ki kell emelni a támadó középpályásként vagy szélsőként szereplő Cibla Flórán teljesítményét, aki 22-szer volt a kezdő csapat tagja, 1843 percet töltött a pályán és 6 góljával, illetve 6 gólpasszával a másodosztály egyik legjobb fiatalperces játékosává nőtte ki magát. Emellett fontos megemlíteni, hogy a WyScout statisztikái alapján a 9. legtöbb sikeres csellel zárta a szezont a teljes ligát figyelembe véve. A téli átigazolási időszakban Matyóföldre kerülő játékosok közül a középpályás Vidnyánszky Mátyás 302 játékperc alatt 1 gólt és 1 gólpasszt jegyzett, míg a balhátvéd Hornyák Csaba 288 percet számlált. Az ősz folyamán Takács Bence 68, míg Doktor Zsolt 34 perc erejéig kóstolhatott bele az NB II-be, mielőtt mind a ketten térdsérülést szenvedtek.
Szintén jelentős kontingens szerepelt a BVSC együttesében. Erdélyi Benedek 19 alkalommal, 1710 játékperc során védte a vasutas csapat hálóját, ezeken 7-szer kapott gól nélkül zárt, ami az élmezőnyhöz tartozik az egész ligában. Batai Tamás a tavaszi szezonban lett a fővárosi klub alapembere, 991 perc alatt 1 gól és 2 gólpassz fűződik a nevéhez. Nigériai kölcsönjátékosunk, David Nwachukwu közönségkedvenccé vált a zuglóiaknál, 2 gólja mellett 3 gólpassz is szerepel a neve mellett, illetve WyScout statisztikái alapján a 11. legtöbb sikeres csele volt, a 9. legjobb hatékonysággal az egész ligát figyelembe véve, illetve a 15. legtöbb szabálytalanságot ellene követték el.
A Békéscsaba színeiben Gyenti Kristóf jobb oldali szárnyvédő pozícióban tudott meghatározó szerephez jutni, 22 meccsen 1432 játékpercet kiharcolva magának, tavasszal két alkalommal a forduló álomcsapatába is beverekedte magát. Kohut Máté januárban csatlakozott a viharsarkiakhoz, ahol sérülésekkel bajlódva 30 percet tudott a pályán tölteni.
Klubunk 3 játékost adott kölcsön a harmadosztályba. Az a közös bennük, hogy mind a hárman bajnoki címet ünnepelhettek. Engedi Márk februárban került Tiszakécskére, ahol 12 alkalommal védett, ebből 6-szor kapott gól nélkül hozta le a találkozókat. A TLC az NB III. Dél-keleti csoportjának győzteseként készülhet az osztályozóra.
Még az is elképzelhető, hogy Engedi ismerős arcokkal kerülhet szembe a feljutásért vívott párharcban, ugyanis Fábián Bence és Szakács Levente a Karcag SE színeiben lettek az NB III. Észak-keleti csoportjának bajnokai. A balhátvéd Fábián 29 alkalommal volt kezdő, amelyeken 8 gólpasszt osztott ki, míg a szélső támadóként szereplő Szakács neve mellé 25 meccsen 8 gól és 6 gólpassz került.