Két év elteltével újra Loki-Ferencváros mérkőzés lesz Debrecenben (vasárnap, 16.30), ennek apropóján szinte óhatatlanul felidéződnek a két gárda közös múltjának nagy pillanatai. Összeállításunkban ezekből említünk meg néhányat (mindet egyszerűen lehetetlen lenne…), néhol a megélt élmények okán személyes hangvétellel.

A történetírók a második világháború vészterhes időszakából, 1944-ből említik az első debreceni Loki-Fradit. A találkozóra a háborús helyzet dacára is összeverődött mintegy 4000 néző, és nem is kellett csalódniuk, Sidlik István góljával 1-0-ra a mieink győztek. A 60-as évek közepén, és később is inkább az FTC diktálta a tempót (1-5, 0-3), a Loki ezekben az évtizedekben inkább az NB I-es tagság kivívásáért, illetve annak megtartásáért serénykedett. Mígnem aztán eljött 1981 márciusa, amikor is a DVSC (akkor DMVSC) máig emlékezetes győzelmet aratott a Ferencváros felett a Nagyerdei Stadionban: hiába játszott a Fradiban többek között Jancsika, Rab, Ebedli, Mucha és Nyilasi is, a Loki Kerekes György góljával 1-0 arányban nyert, a feljegyzések szerint 22 ezer(!) szurkoló előtt.

Öt évvel később, 1986 nyarán sok szenvedés után majd 10 ezren gyűltünk össze az újabb ferencvárosi vendégjátékra, a hazai kispadon dr. Puskás Lajos, a vendégeknél pedig Dalnoki Jenő ült, az összecsapás pedig igencsak eseménydúsra sikeredett. A zöld-fehérek kétszer is vezettek, jómagam 14 évesen arra emlékszem, hogy szinte imádkoztam a hajrában, ne kapjunk ki, hogy másnap büszkén állhassak a debreceni fradista (mert már akkor is voltak ilyen fura szerzetek) iskolatársaim elé. Örök élmény marad a 82. perc, amikor érkezett Bücs Zsolt (a fiatalabbak a Loki korábbi pályaedzőjeként ismerhetik), és befejelte a 2-2–t érő gólt. Nem volt rossz a hangulat a stadionban….

Az elkövetkezendő években aztán nem volt mindig így (sajnos nem olyan régről is tudjuk, milyen fájó tud lenni a kiesés), a DVSC liftezett, de aztán jött Garamvölgyi Lajos, meg persze a Sándor Tamás-féle generáció, plusz egy román csatár, bizonyos Nicolae Ilea, aki olyan természetességgel szerzett gólokat a Fradi ellen, mint ahogy más bekap reggelire egy főtt tojást. 1994-ben, immár az Oláh Gábor utcai pályán 2-0-ra nyertünk, Hrutka öngólját (vagy inkább Dombi Tibor találatát) Ilea tette kerek egész történetté, az atmoszféra pedig valami csodás volt.

Egy évvel később megint nyertünk (2-1, Ilea ismét gólt lőtt), aztán jött egy 2-2 (Ilea duplázott…), és lassan elérkezünk 1999-hez, ahhoz a meccshez, amit senki nem fejelt el, aki ott volt. Ilea megint duplázott (az egyik egy hihetetlenül pimasz büntető volt), de ezen a mérkőzésen még őt is felülmúlta Radu Sabo, aki mesterhármast ért el. Miután a végén még Bodnár László is betalált, a Loki 6-1-re kiütötte a Ferencvárost, az emberek a lelátón pedig (igen, akkor még a sajtóhelyen lévők is) eksztázisban ünnepeltek. Íme, ami többet ér minden szónál:

Szinte mindenki azt gondolta, ekkora különbséggel a Loki soha többet nem fog győzni az FTC ellen (2000-ben „csak” egy laza 3-0 lett), mígnem jött 2003 októbere, és egy egészen remek DVSC, többek között Éger Lászlóval, Sándor Tamással, Dombi Tiborral, Madar Csabával, Ronald Habival, Halmosi Péterrel és nem utolsósorban az Ilea-utód Marius Sumudicával. A végeredmény 5-0! A történéseket mindjárt megnézzük, addig is érdemes megegyezni, hogy Garami Józsi bácsi, az FTC akkori edzője azt mondta nekünk a meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy szerinte még ifiedzőként sem kapott ki soha 5-0-ra…

A 2000-es években aztán folyamatosan kikapni járt a Fradi Debrecenbe (2005-től jöttek is a bajnoki címek), 2004-ben kétszer is megtörtént (Igor Bogdanovics 3 góllal vetette magát észre), 2006-ban pedig 3-1 lett a vége, a második debreceni gólt bizonyos Dzsudzsák Balázs lőtte…

A DVSC abszolút a csúcson volt, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is legyőzte Debrecenben a Ferencvárost, 2013-ban pedig ismét kiütötte (4-1), az első találatot az ifjú Bódi Ádám vitte be.

Az utóbbi évtizedben sokszor inkább a döntetlenek domináltak a két csapat debreceni párharcain, azonban van még két mérkőzés, amelyről feltétlenül említést kell tenni. Az egyik az a meccs, a legutóbbi, amely megmutatta, hogy már nem a DVSC, hanem az FTC (lesz) a BL-csapat: 2019 novemberében a Fradi 6-1-re nyert a cívisvárosban, és bizony fájó volt látni a két gárda közötti elképesztő sebességbeli különbséget. Tokmac és Varga Roland is duplázott, mi pedig éreztük, ebből hosszabb távon is baj lehet…

De ne búcsúzzunk szomorúan, hiszen csaknem 3 éve Puskás-díjas futballtörténelmet írtak a Nagyerdei Stadionban. 2019 februárjában jómagam éppen egy kiváló barátom által celebrált disznótorra voltam hivatalos, egy Debrecenhez nem túl közel eső tanyán. Kora reggeltől ment a vita, be kellene-e jönni a Fradi-meccsre, vagy maradjon a tévé, aminek a vége az lett, hogy a népes társaságból szinte csak én tartottam ki: ezt a mérkőzést a helyszínen kell látni. Életem egyik legjobb döntése volt, soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha lemaradok erről:

Persze volt olyan is, aki ugyanúgy kijött a stadionba, mint jómagam, ám a hosszabbításban már nem bízott a fordulatban, és hazaindult (lásd a jóembert a lépcsőn).

Ezúton is reméljük, hogy kedves szurkolónk ezúttal kitart, és senki nem marad le semmiről. Vasárnap újra Loki-Fradi: megannyi emlék után legyünk jelen a jelenben.