20 esztendeje, hogy a DVSC sok nemzedék álmát megvalósítva megszerezte a klub történetének első NB I-es bajnoki címét. A felejthetetlen tavasz volt a 2005-ös, Supka Attila vezetőedző együttese többek között Sándor Tamással, Madar Csabával, Bernáth Csabával, Szatmári Csabával, Böőr Zoltánnal, Kerekes Zsomborral, Igor Bogdanoviccsal, Kiss Zoltánnal, Éger Lászlóval és Halmosi Péterrel a soraiban az FTC előtt megnyerte a bajnokságot, euforikus örömet kiváltva ezzel a cívisvárosban. A felejthetetlen első bajnoki cím egyik főhőse csapatunk jelenlegi asszisztens edzője, a legendás Dombi Tibor volt. Vele elevenítettük fel a diadalhoz vezető út állomásait.

– Kezdjük a 2004 májusi, Ferencváros elleni idegenbeli meccsel, amely kvázi bajnoki döntő volt. Akkor, ott még nem sikerült, 3-1-es vereség lett a vége.

– Igen, emlékszem, Tobe, vagyis Sándor Tomi játszott csak jól egyedül, mi, többiek gyengék voltunk, többek között én is. Szívem szerint elbujdokoltam volna, de az nagyon jólesett, hogy a mérkőzés után Szima Gábor elnök csak annyit mondott: jövőre nem hagyjuk az utolsó fordulóra. Sok jelentett a következő idényre, hogy nem volt pánik.

– Valóban, a következő szezonban már nem volt pardon, a Loki lett a bajnok. Mitől volt annyira jó az a csapat?

– Szerintem az volt a lényeg, hogy az a gárda nem egy összevásárolt alakulat volt. Jó barátságban voltunk és vagyunk a mai napig egymással, mindenkit szuverén egyéniségnek lehetett nevezni, mégis egy igazi csapatot alkottunk. Mindenkinek megvolt az erőssége, jól kiegészítettük egymást, minden fogaskerék a helyén volt a gépezetben. Lehet, hogy nem értett minden egyes játékos mindenhez a pályán, de legalább egy valamiben mindenki kiemelkedő volt, és a rendszer összeállt.

– Mikor éreztétek, hogy a miénk lehet a bajnoki cím?

– Én nem éreztem ilyesmit igazából, meccsről meccsre haladtunk. Arra emlékszem inkább, hogy azt éreztük, tényleg mi vagyunk a legjobb csapat. Ahogy mentünk ki a játékoskijáróban a meccsekre, Sándor Tamás hátraszólt, hogy gyerünk, mi ordítottunk egyet, az ellenfeleken pedig látszott a félelem, hogy mi lesz itt… Ahogy mondani szokás, sokszor már a játékoskijáróban eldőlt a mérkőzések sorsa.

– Bár a szurkolók legnagyobb része az utolsó hazai, Pécs elleni meccsen, illetve aztán, a főtéri fiesztán ünnepelt, a bajnoki címet már korábban begyűjtötte a Loki. A gárda a 28. fordulóban, 2005. május 14-én, szombaton 5-1 arányban legyőzte a Békéscsabát, és tudni lehetett, ha másnap, vasárnap az FTC nem nyer Pécsen, akkor a DVSC ül a trónra. Május 15-én a zöld-fehérek kikaptak 2-0-ra…

– Hatalmas élmény volt ez az időszak az egész város életében. A szurkolói nótát, miszerint bajnok lesz a DVSC, talán sokan nem is gondolták komolyan, mégis valósággá vált. Én édesanyáméknál voltam azon a vasárnapon, szándékosan nem is néztem a Ferencváros mérkőzését, aztán az egyik testvérem kijött hozzánk az udvarra egy pezsgővel a kezében: biztossá vált a bajnoki cím! Húsleves helyett pezsgő lett a vasárnapi ebéd. A következő napok sora tulajdonképpen egy nagy készülődés volt a bajnoki bulira, de azért 3-1-re megvertük a Pécset is. A főtéri ünneplés pedig tényleg felejthetetlen. Szerintem nemcsak az én futballpályafutásom csúcsa volt. Ahogy a nyitott tetejű busz bekanyarodott a Nagytemplom elé… Beleborzongok, ha csak eszembe jut. Tudtuk persze, hogy sokan lesznek, de amikor megláttuk, hogy amíg a szem ellát, mindenütt ember van, a boldogságtól még el is érzékenyültünk. 40-50 ezren ünnepeltek minket, ilyet addig csak a tévében láttunk külföldi sztárcsapatoknál. Velünk pedig megtörtént, itt, Debrecenben.