Közzétéve: 2024.12.06.
A felejthetetlen DVSC-győzelmet (5-4) hozó FTC elleni mérkőzés áldozatokkal járt csapatunk számára. A klasszikus mesterhármast szerző Bárány Donátot a találkozó 32. percében a második sárgával kiállított Szalai Gábor letaglózta, parádézó, az OTP Bank Liga góllövőlistáját vezető csatárunkat le is kellett cserélni. Játékosunkat kórházba szállították, a diagnózis szerint törés van a járomcsontján, gondos orvosi kezelést kap, s további vizsgálatokon is át kell még esnie.
– A fejem még fáj, de már jobban vagyok szerencsére. Valószínűleg a visszatéréshez majd speciális maszkra lesz szükség. Ezzel együtt nagyon nagy öröm számomra, hogy megszereztem első mesterhármasomat az NB I-ben, s persze külön öröm, hogy mindez az FTC ellen sikerült. A legfontosabb, hogy többek között a góljaimnak köszönhetően is végre nyerni tudtunk. A góllövőlista állásával jelenleg nem foglalkozom, próbálok ezután is minél több gót szerezni, hogy segíthessek a csapatnak – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Bárány Donát.
Szintén sérülés miatt kellett lecserélni az első félidőben Kocsis Gergőt. Védőnknek a combhajlítója fáj, kivizsgálás és kihagyás vár rá. További hír, hogy Batik Bence túl van a műtétjén, amely jól sikerült, így most már a rehabilitációra koncentrálhat.