2026/2027

Konferencia Liga

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 1. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 2. forduló

Szusza Ferenc stadion

OTP Bank Liga 3. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 4. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 5. forduló

Várkerti Stadion

Carrillo: Ki kell javítanunk a hibákat

Folytatódik a bajnokság, vasárnap az elmúlt 5 forduló alapján az NB I. jelenleg legjobb formában lévő csapatával, a Puskás Akadémiával mérkőzik meg a Loki a Pancho Arénában. Mind a két gárda vereséggel várja a vasárnap 15.30 órakor kezdődő összecsapást, együttesünk a Mezőkövesdtől kapott ki 4-1-re, míg a felcsútiak az MTK-tól szenvedtek 2-1-es vereséget.

Bár az első húsz perc rendben volt a Mezőkövesd ellen, sajnos sok technikai és taktikai hibát vétettünk a kilencven perc során. Kielemeztük a találkozót, a héten pedig arra törekedtünk, hogy kijavítsuk az akkor elkövetett hibákat. Úgy gondolom sikerült, és felkészültünk a felcsúti bajnokira – fogalmazott Joan Carrillo. – A tabella második helyén áll a Puskás, és ha jobban megnézzük, három góllal kevesebbet szerzett, mint mi, de sokkal kevesebbet kapott. Ebből is látszik, hogy szervezett gárdáról van szó, melynek a kontrajáték az erőssége. Gyors és minőségi labdarúgók alkotják a keretét, így összességében nehéz meccsre számítok, melyen ezúttal is a három pontra törekszünk.