OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

DVSC-Fehérvár: 7 év és 16 meccs után végre sikerül?

A Loki szombaton 19.30-tól a Mol Fehérvár együttesét fogadja a Nagyerdei Stadionban. Miután Magyarország egyik legerősebb játékoskeretű, tehetős klubjáról van szó, a feladat amúgy sem ígérkezik habkönnyűnek, és akkor még nem is révedtünk el a közelmúltban. Mert ha azt megtesszük, nem leszünk vidámak…

A DVSC bajnokin 7, azaz hét esztendeje nem győzte le a Fehérvárt (leánykori nevén a Videotont), utoljára 2014 októberében, idegenben sikerült nyerni Kulcsár Tamás duplájával 2-1-re. Márpedig 7 év nagy idő, egy újszülött bizony iskolás gyermek lesz ennyi esztendő alatt. Azóta 16 mérkőzést játszottak a csapatok egymás ellen, s két döntetlent leszámítva minden egyes találkozón a székesfehérváriak gyűjtötték be a három pontot.

A Loki edzője, Huszti Szabolcs a szombati vetélytársnál fejezte be játékos pályafutását, most edzőként ellene meccselhet

A két együttes összességében egyébként 80 első osztályú összecsapást vívott egymás ellen, a dunántúliak 34, a debreceniek 30 sikert jegyezhettek fel, 16 döntetlen mellett. Ha a DVSC szombaton betalál, a 110. gólját szerzi majd az NB I-ben a Fehérvár ellen.

Erre van is esély, hiszen a 8. helyen álló Loki a Paks után a második legtöbb gólt szerezte a pontvadászatban (18-at), fél éve minden meccsén ért el találatot, ráadásul eddig a vetélytárs sem remekelt, hiszen 10 pontja csak a 7. pozícióra elég. Az is igaz persze, hogy Szabics Imre csapata csak egyszer kapott ki (konkrétan a Ferencváros ellen), tehát nem egyszerű kihívás a legyőzése. Persze nem lehetetlen: mondjuk úgy, hogy időszerű lenne.