OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

OTP Bank Liga 14. forduló

Eredmény
0 - 3
Full Time

Meccs riport

Közvetlen vetélytárs ellen, idegenben lépett pályára a Loki vasárnap délután. A Kondás Elemér irányította Vasas ellen csapatunk nem számíthatott az egyelőre az NB III-as gárdánkban visszatérő Baráth Péterre, a sérült Sylvain Deslandes-ra, valamint a sárga lapjai miatt eltiltott Georgios Neofytidisre. A kezdőbe védekező középpályásként ezúttal bekerült Christian Manrique, illetve bizalmat kapott a védelemben Oleksandr Romanchuk és Megyeri Balázs kapus is.

A találkozó elején a DVSC játszott mezőnyfölényben, a 2. percben Dzsudzsák Balázs egy átlövéssel jelezte, csapatunk gólra tör. Csapatkapitányunk aztán a 10. percben meg is szerezte a vezetést, mintegy 25 méterről, szabadrúgásból gyönyörűen csavart a bal felsőbe (0-1). Jól kezdte tehát a meccset a Loki, a népes debreceni szurkolótábor joggal ünnepelt.

Ezután is folytatódott a DVSC-show, a 18. percben már kettővel vezettek a mieink! Történt, hogy Ferenczi János remek beadására Szécsi Márk jól érkezett, és mintegy 9 méterről a bal alsóba csúsztatott (0-2). Magabiztosan futballozott Srdjan Blagojevic együttese, nagy volt a különbség a két gárda között.

Az első félidő második felében is inkább a DVSC dominált, a 25. minutumban Bódi Ádám rúghatott volna gólt, azonban egy keveset tévedett. Félóra után kezdett éledezni a Vasas, a 33. percben Novothny nem sokkal fejelt mellé. A szünet előtt aztán jött a harmadik debreceni találat is, a 39. percben egy szöglet után Oleksandr Romanchuk lőtt kapura, Jova védett, a kipattanót Dorian Babunski pofozta közelről a hálóba (0-3). Csapatunk ezzel a pihenőig el is rendezte a 3 pont sorsát.

A második játékrész elején az angyalföldiek megpróbáltak kozmetikázni az eredményen, azonban igyekezetük meddőnek bizonyult. A Loki türelmesen játszott, várt a megfelelő alkalomra. Félórával a vége előtt érkezett Bárány Donát és Bévárdi Zsombor, majd nem sokkal később Dusan Lagator, illetve a végére Sós Bence és Horváth Krisztofer is.

A mérkőzés hajrájában már nem történt túl sok érdemleges (bár Bárány Donát majdnem megszerezte a negyedik debreceni gólt is), összességében a DVSC jó játékkal szerezte meg első idegenbeli győzelmét a bajnokságban, és jócskán előrelépett a tabellán. Folytatás szerdán a Mezőkövesd ellen a Nagyerdei Stadionban.

OTP Bank Liga, 14. forduló.

Vasas-DVSC 0-3 (0-3).

Illovszky-stadion, 2654 néző. Vezette: Vad II.

Vasas: Jova – Szivacski (Cipf, 87.), Iyinbor, Hidi P., Silye (Ihrig-Farkas, 87.) – Márkvárt (Feczesin, 72.), Berecz, Vida M. (Baráth B., 46.) – Radó (Hinora, 46.), Novothny, Holender. Vezetőedző: Kondás Elemér.

DVSC: Megyeri – Kusnyír (Bévárdi, 61.), Dreskovic, Romanchuk (Lagator, 67.), Ferenczi – Varga J., Manrique – Szécsi, Dzsudzsák (Horváth K., 83.), Bódi (Sós, 83.) – Dorian Babunski (Bárány, 61.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Gól: Dzsudzsák (10.), Szécsi (18.), Dorian Babunski (39.).

Sárga lap: Bódi (67.), Manrique (75.), Sós (92.).

Helyszín

Illovszky Rudolf Stadion / Barackvirág lakópark, Pallag, Debrecen, Debreceni járás, Hajdú-Bihar megye, Észak-Alföld, Alföld és Észak, 4002, Magyarország

Részletek

Meccsnap Időpont Liga Idény
2022.11.06. 15:15 OTP Bank Liga 2022/2023