OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

OTP Bank Liga 18. forduló

Eredmény
0 - 0
Full Time

Meccs riport

 EGY PONTTAL LETT TÖBB: DVSC-KISVÁRDA 0-0

Nem volt könnyű helyzetben a DVSC szakmai stábja a mérkőzés előtt, hiszen a Covid nemcsak a felkészülésbe, hanem a csapat összeállításába is beleszólt. A kapuban például Hrabina Alex kezdett, aki ezt megelőzően csak egyszer, 7 éve lépett pályára az NB I-ben, mégpedig a Nyíregyháza labdarúgójaként, ráadásul egy rendkívüli helyzet miatt akkor mezőnyjátékosként kapott szerepet. Hrabina kapusként tehát most debütált a legmagasabb osztályban, a kezdőbe bekerült Poór Patrik és balhátvédként a brazil Charleston is. A kisvárdaiaknál 2, míg nálunk 9 magyar volt első perctől a gyepen.

A mérkőzés elején – némi tapogatózás után – két jó cselt követően Ugrai Roland próbálkozott először lövéssel a 10. percben, de a labda mellé gurult. A 11. minutumban Bumba került helyzetbe, azonban Hrabina Alex szépen védett. Kiegyenlített volt a játék, inkább a taktikai jelleg dominált.

Viszonylag eseménytelenül teltek a percek, mígnem félóra után egy szép támadás végén Szécsi Márk lőhetett kissé kiszorítva, de Dombó hárított. Az első félidő hajrájában sem nagyon forogtak veszélyben a kapuk (egy Hrabina Alex által hatástalanított Makowski-helyzetet és egy Mesanovic-kapufát leszámítva), éppen ezért 0-0-nál mehettek a csapatok pihenőre.

A második játékrészre Soltész Dominik helyett érkezett az új szerzemény, Dorian Babunski, a Loki pedig továbbra is igyekezett fegyelmezett játékkal féken tartani a Kisvárdát. Sőt, az 50. percben veszélyeztetett is csapatunk, egy szöglet után Dorian Babunski fejelt fölé. Továbbra sem volt látványos a mérkőzés, azt lehetett érezni, akár egyetlen gól is dönthet.

A 60. percben egy labdaszerzés után Dzsudzsák Balázs bombázott kapura 22 méterről, Dombó lábbal, bravúrral védett. Az utolsó szűk félórára Joan Carrillo Bódi Ádámot és David Babunskit is pályára küldte, Varga József és Ugrai Roland jött le. A 69. percben egy hiba után Asani került ziccerbe, de a kimozduló Hrabina Alex ismét csodálatosan hárított. Egyre kiélezettebb lett a küzdelem a végjátékra, amely kezdetén Sylvain Deslandes sérülést szenvedett, hordágyon vitték le, le is kellett cserélni. Az utolsó percekre egy-két kisebb Kisvárda-lehetőség, egy Prenga-kiállítás és egy veszélyes Bódi-szabadrúgás maradt, de gól végül nem esett, megosztoztak a pontokon az együttesek.

A DVSC zsinórban harmadik bajnokiján nem kapott gólt, a jövő heten a Mol Fehérvár következik Székesfehérváron.

Mesterszemmel

Joan Carrillo: Mindkét csapat számára nehéz mérkőzés volt. Az első félidőben nagy taktikai csata zajlott a pályán, a Kisvárda akkor több párharcot nyert, azonban szünet után ezen változtatni tudtunk, így nem érdemtelenül szereztünk pontot. Hrabina Alex és Charleston jó teljesítményének is nagyon örülök.

Révész Attila: Mindkét csapat óvatosan kezdett, de az első félidő második felében kezdeményezőbbek lettünk, helyzeteink is voltak. Szünet után már nem tudtunk annyira dominálni, de megvoltak a lehetőségeink így is. Összességében igazságosnak nevezhető a döntetlen, amivel nem vagyunk elégedettek.

OTP Bank Liga, 18. forduló.

DVSC-Kisvárda 0-0.

Nagyerdei Stadion, 2570 néző. Vezette: Andó-Szabó.

DVSC: Hrabina – Poór, Deslandes (Bévárdi, 80.), Pávkovics, Charleston – Baráth P., Varga J. (David Babunski, 65.) – Soltész (Dorian Babunski, 46.), Dzsudzsák (Bényei Á., 88.), Ugrai (Bódi, 65.) – Szécsi. Vezetőedző: Joan Carrillo.

Kisvárda: Dombó – Peteleu, Prenga, Cirkovic, Kravcsenko (Hej, 73.) – Melnyik, Makowski (Karabeljov, 73.) – Navratil (Asani, 65.), Ötvös, Bumba (Camaj, 83.) – Mesanovic. Edző: Erős Gábor.

Sárga lap: Ugrai (18.), illetve Kravcsenko (21.), Prenga (48., 92.), Karabeljov (76.).

Kiállítva: Prenga (92.).

Helyszín

Nagyerdei Stadion / Debrecen Nagyerdei krt. 12 4032

Részletek

Meccsnap Időpont Liga Idény
2022.01.29. 17:00 OTP Bank Liga 2021/2022