Meccs riport
A sérült Kusnyir Eriket, Jorgo Pellumbit és Thor Úlfarssont továbbra is nélkülözve, de a győzelem reményében kezdte a Loki Húsvét szombatján, már-már nyárias 25 fokban a kisvárdai bajnokit. A kezdőcsapatban nem volt különösebb meglepetés, a ZTE elleni 5-1 alkalmával jól teljesítő játékosok természetesen ismét megkapták a lehetőséget.
A mérkőzés elején a DVSC-t elkísérő mintegy 300 debreceni drukker azt láthatta, hogy az 5. perc elején egy jobb oldali támadást követően a középen érkező Mesanovic mintegy 8 méterről egy blokkon megpattanó labdával és a kapufa segítségével a jobb alsóba talál (1-0). Csapatunknak tehát egyből ritmust kellett váltania, ez időnként meg is történt. A mezőnyfölény nagy helyzetekben nem mutatkozott meg, sőt, nagyon kellett ügyelni a kisvárdai ellencsapásokra. Az első félidő végén aztán csak jött az egyenlítés, Dzsudzsák Balázs indítása után Vajda Botond tört be a 16-osra jobbról, befelé cselezett, majd 9 méterről nagy gólt rúgott a hosszú felsőbe (1-1). A szünetig több találat nem esett.
A második játékrészt nagy elánnal kezdte a DVSC, a 49. minutumban Brandon Domingues fejese jelentett veszélyt, de Bárány Donát nem érte le a labdát. Az 54. percben aztán már fordított a Loki, Dzsudzsák Balázs remek, bal oldali beadása után Brandon Domingues bólintott 6 méterről a kapu közepébe (1-2).
Ezt követően is csapatunk kontrollálta a mérkőzést, a 63. percben Domingues újabb gólt fejelhetett volna, de közelről mellé csúsztatott. Szűk félórával a vége előtt érkezett a pályára Stefan Loncar (később Szécsi Márk és Bódi Ádám, végül Christian Manrique is), együttesünk pedig igyekezett bevinni a mindent eldöntő harmadik találatot. Ez egy ideig nem sikerült (Dzsudzsák Balázs és Meldin Dreskovic kísérleténél nagyot védett Kovács), de a 90. percben igen, Bódi Ádám passza után Christian Manrique csavart mesterien 16 méterről a kapu jobb oldalába (1-3). A Loki végül biztosan győzött, és nagyon értékes három pontot szerzett.
Folytatás jövő hét szombaton este az MTK ellen a Nagyerdei Stadionban.
Mesterszemmel
Feczkó Tamás: Jól kezdtünk, a vezetés után a második gólt is megszerezhettük volna. A második félidőben a kapott találat után nyíltabb játékot kellett felvállalnunk, bosszantó hibákat követtünk el. Remélem, a kupában fogunk tudni győzni.
Srdjan Blagojevic: Gratulálok a játékosoknak a győzelemhez. Elégedett vagyok a teljesítménnyel, ez egy megérdemelt győzelem volt. A mérkőzés eleje nem volt könnyű számunkra, hiszen a Kisvárda változtatott a játékán, kellett egy kis idő, mire alkalmazkodtunk ehhez, közben gólt is kaptunk. Kissé idegesek voltunk, de aztán jól reagáltuk, Vajda Botond gyönyörű gólt lőtt, így szünet előtt tudtunk egyenlíteni. A második félidőben taktikailag is változtattunk, kontrolláltuk a mérkőzést, és hamarabb is eldönthettünk volna a találkozót. Ezzel együtt örülünk a győzelemnek, hiszen a Kisvárda nem rossz csapat, kitartást kívánok neki.
OTP Bank Liga, 26. forduló.
Kisvárda-DVSC 1-3 (1-1).
Kisvárda, 2580 néző. Vezette: Vad II.
Kisvárda: Kovács M. – Széles (Wellington, 73.), Jovicic, Ötvös – Nikolov – Navratil, Cipetic, Lucas (Melnik, 60.), Camaj (Spasic, 60.) – Makowski (Matic, 60.), Mesanovic (Ilievski, 68.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
DVSC: Megyeri – Baranyai, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Ojediran, Szuhodovszki (Loncar, 68.) – Vajda (Szécsi, 79.), Dzsudzsák (Manrique, 87.), Domingues (Bódi, 79.) – Bárány. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.
Gól: Mesanovic (5.), illetve Vajda (39.), Domingues (54.), Manrique (90.).
Sárga lap: Ötvös (23.), Cipetic (53.).