OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Eredmény
1 - 3
Full Time

Meccs riport

Több száz Loki-szurkoló támogatása mellett, csaknem telt ház előtt lépett pályára a DVSC szombaton a bajnok Ferencváros ellen a Groupama Arénában. A dobogó szempontjából is fontos mérkőzésen a mieink kezdőcsapata nem okozott túl nagy meglepetést, annyi változás volt, hogy Dzsudzsák Balázs visszatérhetett, Varga Kevin helyett pedig ezúttal Alexandros Kyziridis volt az első perctől a gyepen.

A találkozót jól kezdte a Loki, az első percekben dominált, a 2. minutumban Christian Manrique fejelt fölé egy szabadrúgás után. Kifejezetten szervezetten játszott a csapatunk, látszott, tudatosan helyezkednek a játékosok. A 15. percben Owusu lőtt mellé 20 méterről, majd egy perccel később egy hiba után Ryan Mmaee ziccerét védte bravúrral Megyeri Balázs.

A félidő felénél már többet birtokolta a labdát az FTC, ám a 21. percben Dzsudzsák Balázs veszélyeztetett, 21 méteres lövése után Dibusz csak kiütni tudta a játékszert. Negyedórával a szünet előtt a DVSC kapusát kellett hosszasan ápolni az első gyanú szerint keringési zavar miatt, Megyeri Balázst sajnos le is kellett cserélni, Marko Milosevic állt be a helyére.

A 36. percben egy szép támadás végén Alexandros Kyziridis csúsztatott mellé közelről, majd a 42. percben megszerezte a vezetést a Ferencváros, egy jobb oldali támadás végén Pászka került lövőhelyzetbe 16 méterre a kaputól, és a jobb felsőbe csavart (1-0). A pihenőig még akadt hazai helyzet, de már nem esett több érvényes gól.

A második játékrészre érkezett Varga Kevin és Oleksandr Romanchuk, a Loki pedig megpróbált ellenállni a Ferencváros rohamainak, illetve igyekezett gólt szerezni. Az 51. percben közel is volt ehhez, azonban Dorian Babunski kísérletét blokkolták. Nyitottabb lett a játék, mindkét csapat előtt adódtak kecsegtető lehetőségek.

Félórával a vége előtt beállt Bódi Ádám is, a 63. percben pedig jött az egyenlítés!! Dorian Babunski tört kapura erőteljesen, kicselezte az utolsó védőt, majd 10 méterről a jobb sarokba gurított (1-1). Új meccs kezdődött tehát, mégpedig egy újabb Loki-góllal! Egy gyors akció végén Varga Kevin adott be jobbról, egy FTC-védőn megpattant a labda, Dorian Babunski pedig bekotorta a kapuba a játékszert (1-2). Az akciót követően Dzsudzsák Balázs keze megsérült, őt is le kellett cserélni, Hamzat Ojediran folytatta.

A végjáték kezdetén Christian Manriquét rúgták meg a 16-oson belül, hosszas VAR-ozás után büntetőhöz jutott a DVSC. A 11-est a 75. percben Bódi Ádám végezte el, és magabiztosan lőtt a kapu jobb oldalába (1-3).

Az a DVSC, amely 2023-ig sohasem nyert a Groupama Arénában, szenzációs fordítással magához ragadta a győzelmet és három pontot, amiért minden dicséretet megérdemel! Folytatás jövő hét végén a Nagyerdei Stadionban az Újpest ellen. Ha azt a meccset is megnyeri a Loki, biztosan dobogós!

Mesterszemmel

Sztaniszlav Csercseszov: A csapat le van sújtva. Vannak hiányzóink, de ha kihasználjuk a helyzeteinket, másképp alakulhatott volna. Négy perc alatt két gólt kaptunk…

Srdjan Blagojevic: Gratulálok a játékosoknak a győzelemhez! Megérdemeltük ezt az érzést, ami az elmúlt 8-9 hónap munkájának az eredménye. Jó lehetőség volt ez a meccs arra, hogy megmutassuk önmagunkat. Még nem vagyunk a dobogón végleg, az Újpest elleni találkozó még nehezebb lehet, mint a mostani volt. Remélem, Megyeri Balázs és Dzsudzsák Balázs mihamarabb visszatérhet közénk.

OTP Bank Liga, 32. forduló.

FTC-DVSC 1-3 (1-0).

Groupama Aréna, 15 879 néző. Vezette: Erdős J.

Ferencváros: Dibusz – Botka, Knoester, Pászka (Kaján, 83.) – Owusu, Zachariassen, Gojak (Mercier, 83.), Marquinhos (Tóth, 83.) – Traore, R. Mmaee, Lisztes (Sagal, 69.). Vezetőedző: Sztaniszlav Csercseszov.

DVSC: Megyeri (Milosevic, 34.) – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Loncar (Romanchuk, 46.), Manrique – Szécsi (Bódi, 61.), Dzsudzsák (Ojedrian, 70.), Kyziridis (Varga K., 46.) – Dorian Babunski. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Gól: Pászka (42.), illetve Dorian Babunski (63., 67.), Bódi (75., 11-esből).

Helyszín

Groupama Aréna / Budapest, Üllői út 129, 1091

Részletek

Meccsnap Időpont Liga Idény
2023.05.20. 17:45 OTP Bank Liga 2022/2023