OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Győzelem a Megyeri úton egy évtized után: Újpest-DVSC 1-2

A múlt hét szombati, Diósgyőr elleni meccs (2-2) és a most szombati, Ferencváros elleni hazai rangadó előtt kedden Újpesten lépett pályára a Loki. A kezdőcsapat összetétele a várakozásoknak megfelelően (1 héten belül 3 bajnoki) változott, bekerült többek között Hamzat Ojediran, Stefan Loncar, Vajda Botond és a télen érkezett izlandi csatár, Thor Úlfarsson is. A hazai klub éppen a mérkőzés napján cserélt tulajdonost, előre nem lehetett látni, milyen hatással lesz ez az újpestiek teljesítményére.

A találkozó 1. percében a fővárosiak rögtön helyzetbe kerültek, Csoboth 11 méterről leadott lövését Megyeri Balázs bravúrral hárította. Az Újpest rohamai csak néhány percig tartottak, ezt követően a DVSC helyenként átvette az irányítást és igyekezett kontroll alatt tartani a mérkőzést. A 18. percben Kusnyir Erik sajnos megsérült, le kellett cserélni, a helyére Baranyai Nimród állt be.

Az első igazán reménykeltő debreceni lehetőségre a 31. minutumig kellet várni, akkor Joao Oliveirának nem sok hiányzott, hogy a kapu közvetlen közelében labdához jusson, de végül nem lett belőle lövés. A szünetig nem forogtak nagy veszélyben a kapuk, a döntés a pihenő utánra maradt.

A második játékrész némileg mozgalmasabbra sikeredett. A szünetben beállt Christian Manrique és Brandon Domingues, a Loki pedig igyekezett többet birtokolta a labdát. Ezzel együtt egy kontra végén a 48 .percben az újpesti Kiss Tamás lőhetett, de nem talált kaput.

Bő félórával a vége előtt Jevtoskit egy Ojediran elleni durva szabálytalanságért kiállította a játékvezető (először sárgát kapott, a VAR-ozás után pirosat), a DVSC tehát emberelőnybe került. Az előny kisebb-nagyobb lehetőségekben mutatkozott meg, majd a 69. percben érkezett a pályára Dzsudzsák Balázs.

A 73. percben Meldin Dreskovic fejesét fogta Banai, majd Dzsudzsák Balázs lőtt mellé. A 78. perc aztán meghozta a nagyon várt debreceni gólt, Ferenczi János remek beadása után Brandon Domingues 6 méterről a kapu jobb oldalába fejelt (0-1.). A végjátékban Thor fejes gólját egy előzetes szabálytalanság miatt nem adták meg, de többek között egy remek Megyeri-védésnek köszönhetően a lényeg már nem változott, nyertek a mieink. Ráadásul nem is egy gólt, hanem 2 gólt szerezve, hiszen a 94. percben Dzsudzsák Balázs remek beadása után a berobbanó Brandon Domingues második góljával biztossá tette a sikert (0-2). A hosszabbítás legvégén az Újpest még kapott egy 11-est, amit Mörschel értékesített, de ez már csak szépségtapasz lehetett (1-2).

A DVSC több mint 10 év(!) után győzött Újpesten, folytatás szombaton Debrecenben a Ferencváros ellen.

Mesterszemmel

Nebojsa Vignjevic: A piros lap döntő jelentőségű volt. Nem kezdtünk rosszul, utána a mérkőzés kiegyensúlyozott lett, de a kiállítás már soknak bizonyult számunkra.

Srdjan Blagojevic: Nem ez volt a csapatunk legjobb produkciója, de örülök a sikernek és a három pontnak. Nagyon különös volt az atmoszféra a stadionban, talán ez is hatással volt a játékosokra. Kusnyir Eriknek a térde fáj, vizsgálatok várnak rá.

OTP Bank Liga, 19. forduló.

Újpest-DVSC 1-2 (0-0).

Szusza-stadion, 2610 néző. Vezette: Pintér Cs.

Újpest: Banai – Pauljevic, Antzoulas, Fehér Cs., Tamás K. – Mack (Radosevic, 93.), Mörschel – Kiss T. (Simon, 63.), Jevtoski, Csoboth (Ganea, 76.) – Sasere (Ambrose, 76.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

DVSC: Megyeri – Kusnyir (Baranyai, 22.), Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Ojediran, Loncar (Dzsudzsák, 69.) – Vajda (Domingues, 46.), Szuhodovszki (Manrique, 46.), Joao Oliveira (Tuboly, 91.) – Thor. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Gól: Mörschel (101. -11-esből), illetve (Domingues (78., 94.).

Sárga lap: Mack (68.), illetve Lagator (68.).

Kiállítva: Jevtoski (59.).