OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Győzelem a nemzetközi kupában: Alashkert-DVSC 0-1

Megkezdődött csütörtökön Örményországban a tétmérkőzések sora a Loki számára. A Konferencia Liga 2. selejtezőkörének első meccsén az Alashkert ellen lépett pályára csapatunk a Jereván melletti Abovyanban. A DVSC még ilyen messzeségbe is jó néhány szurkoló elkísérte, ráadásul voltak, akik járattörlés miatt nem is tudtak eljutni a találkozóra.

Az összecsapásra a kisebb sérülés szenvedett Antonio Mance és Alexander Mojzis nem tarthatott a csapattal, a többiek viszont szerencsére harcra készen várták a kezdő sípszót a mintegy 35 fokos hőségben. A kezdőcsapat a felkészülés tükrében nem okozott meglepetést, az egyik szélen Szécsi Márk, a másikon Alexandros Kyziridis kezdett.

A mérkőzés elején a Loki majdnem gólt lőtt, a 3. percben Dzsudzsák Balázs mintegy 16 méterről bombázta telibe a lécet, nem sokkal későbbi lövését pedig az örmény csapat kapusa bravúrral hárította. Próbálkoztak a hazaiak is, Wbeymar távoli kísérletét biztosan védte Megyeri Balázs. Szó sem volt különösebb tapogatózásról, mindkét gárda beleadott mindent, akadt bőven esemény,

A 8. percben Szécsi Márk lőtt mellé 17 méterről, majd a 11. minutumban Dorian Babunski közeli pörgetését védte Cancarevic, ez is nagy helyzet volt. Egyértelműen jobban futballozott a DVSC, azonban nem tudott élni a lehetőségeivel. A 26. percben újabb Dzsudzsák-lövést védett a hazai hálóőr, a 31. percben a másik oldalon Agdon csúsztatott mellé 8 méterről.

Az első félidő hajrájában előbb Khurtsidze fejelt mellé, majd a 41. percben a korábban rúgást kapott Ferenczi Jánost le kellett cserélni, Oleksandr Romanchuk állt be helyette. A csere után Christian Manrique húzódott ki balhátvédnek, Dusan Lagator pedig feljebb lépett. A szünetig nem esett gól.

Szünet után a Loki igyekezett nagyobb nyomást gyakorolni az ellenfélre, sikerrel! Az 50. percben Dorian Babunski adott balról középre, a hosszú oldalon érkező Stefan Loncar pedig levette a labdát, majd mintegy 14 méterről kilőtte a jobb alsót (0-1).

Megvolt tehát az előny, de hátul is figyelni kellett: az 55. percben Khurtsidze bevetődve nem sokkal fejelt mellé. A 60. percben Dorian Babunski lőtt fölé 11 méterről, a mieink helyenként kifejezetten szép támadásokat építettek. A 69. percben érkezett a pályára a két új nyári igazolás, Brandon Domingues és Joao Oliviera, a DVSC pedig próbálta győzelemmel zárni a meccset.

A végjáték is izgalmas volt, a 80. percben Megyeri Balázs óriási bravúrral védte Wbeymar közeli lövését. Az Alashkert mindent megtett az egyenlítésért, közben beállt Bódi Ádám és Bárány Donát is. Az utolsó percekben mindkét oldalon akadtak még kisebb-nagyobb lehetőségek, azonban végül maradt 1-0 arányú, értékes idegenbeli Loki-siker. Hétfőn a Mezőkövesd elleni hazai bajnoki nyitány következik, egy hét múlva pedig jöhet a visszavágó a Konferencia Ligában.

Mesterszemmel

Srdjan Blagojevic: Pontosan olyan nehéz mérkőzés volt, amire számítottunk, ráadásul ez volt az első tétmeccsünk az idényben. Nagyon meleg volt, ennek ellenére bizonyos időszakokban jól játszott a csapat, igaz, egy ideig nem sikerült gólt szereznünk. 60 percig kontrolláltuk a mérkőzést, sikerült is betalálni. A találkozó utolsó szakaszában védekezésre kényszerültünk, ezzel együtt elégedett vagyok a csapat játékával. Ez még csak az első mérkőzése volt a párharcnak, tudjuk, hogy nehéz visszavágó vár ránk Debrecenben.

UEFA Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés.

Alashkert (örmény)-DVSC 0-1 (0-0).

Abovyan City stadion, 1400 néző. Vezette: Vassilis Fotias (görög).

Alashkert: Cancarevic – Ustinov, Carrillo, Voskanyan, Muzek – Racines (Fatai, 77.), Mimito (Gareginyan, 77.), Khurtsidze (Naibandyan, 90.), Wbeymar, Flores – Agdon (Kutalia, 60.). Vezetőedző: Vahe Gevorgyan.

DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi (Romanchuk, 41.) – Loncar, Manrique – Szécsi (Joao Oliveira, 69.), Dzsudzsák (Bódi, 87.), Kyziridis (Domingues, 69.) – Dorian Babunski (Bárány, 87.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Gól: Loncar (50.).

Sárga lap: Muzek (65.), Voskanyan (94.).