OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Haris Attila: Úgy érzem, jó úton járok

A DVSC nyáron igazolta le a Balmazújvárostól a 21 esztendős, többszörös utánpótlás-válogatott labdarúgót, Haris Attilát, aki egyből alapemberré vált csapatunkban, és az eddigi hat bajnoki találkozón egyaránt kezdőként lépett pályára. Védekező középpályásunk a Lokiba való beilleszkedéséről, valamint a bajnokság első hat fordulójáról is beszélt.

– Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi lehetőséget kapok a DVSC-ben. Megmondom őszintén, titkon ez volt a tervem, hogy a felkészülés alatt nyújtott teljesítményemmel meggyőzzem a stábot és kezdőként számítson rám a vezetőedző. Nagy örömömre ez sikerült, így most már csak azon vagyok, hogy hétről hétre megháláljam a bizalmat – fogalmazott Haris Attila. – Kiválóan érzem magam a csapatban, sikerült beilleszkednem, de ehhez nagyban hozzájárultak a társaim is, akik az első pillanattól kezdve közvetlenek és befogadóak voltak velem. Már csak azért is volt könnyebb, mert egy leginkább fiatalokból álló társaságnak nagyjából azonosak az érdeklődési körei, így egyszerűen megtaláltam a közös hangot mindenkivel. Remekül összekovácsolódtunk, ami úgy vélem, a bajnokikon is megmutatkozik. Azt gondolom, az első öt fordulóban mutatott játékunkkal mindenki elégedett lehet, nem úgy, mint a legutóbbi, Honvéd elleni meccsünk első félidejével. Azt gyorsan el kell felejtenünk. Minden összecsapáson próbálunk győzelemre törően futballozni, kihozni magunkból a maximumot és igyekszünk megfelelni a szurkolóinknak, mert mi is azt szeretnénk, ha minél többen buzdítanának bennünket. Az MTK ellen varázslatos hangulatot teremtettek a Nagyerdei Stadionban, ezzel nagyban hozzájárultak az utolsó percben szerzett egyenlítő találatunkhoz.

Az U21-es nemzeti együttesnél ismét felfigyeltek középpályásunk teljesítményére, amelynek köszönhetően ezúttal is meghívták az Eb-selejtezőre készülő korosztályos válogatottba. A magyarok előbb a svédekkel, majd a belgákkal mérkőznek meg szeptemberben. Haris Attila elmondta, mind a két mérkőzés vízválasztó lesz a számukra.

– Különleges érzés, amikor az ember megpillantja a válogatott meghívót. Úgy vélem, ez egy remek visszaigazolása annak, hogy jó úton járok és fejlődöm Debrecenben, ahol, ha nem folyna ilyen remek munka, a teljesítményem sem lenne válogatott szintű. Ettől függetlenül természetesen tisztában vagyok vele, hogy a válogatottság az elismerés mellett nagy felelősséggel is jár. Sajnos márciusban nem tudtunk nyerni Belgiumban, így tudjuk, hogy az elkövetkezendő svédek és belgák elleni meccsünk vízválasztó lesz. Minimum 4 pontot kellene szereznünk ezeken az összecsapásokon, hogy megmaradjanak a reális esélyeink az Eb-re. Esélylatolgatásba nem mennék bele, de abban biztos vagyok, mindent beleadunk majd az álmaink elérése érdekében, csakúgy, mint Debrecenben. Eddig sajnos epizódszerepet kaptam a selejtezőkön, de amikor lehetőséghez jutottam, próbáltam olyan teljesítményt nyújtani, hogy nehézzé tegyem az edzőm dolgát. Egy biztos, plusz löketet és motivációt adott a válogatott meghívó. Fontosak az Eb-selejtezők, de jelen pillanatban csak a Haladás elleni találkozóval foglalkozom. Egy kombinatív futballra képes csapat ellen játszunk, amely jó játékerőt képvisel, annak ellenére, hogy nem úgy kezdte a szezont, ahogy szerette volna. Minden bizonnyal a szombathelyiek három ponttal szeretnének hazatérni, így ők is mindent megtesznek majd a győzelem érdekében. Figyelnünk kell a veszélyes kontráikra, de azt gondolom, ha visszatérünk a helyes útra és a saját játékunkat játsszuk – amelyet már bizonyítottuk, hogy működik – akkor nem lesz gond és legyőzzük a Haladást.

HB