OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Hasznos párbeszéd a szurkolói ankéton

Ábrók Zsolt cégvezető, Tőzsér Dániel sportigazgató, Joan Carrillo vezetőedző és Dzsudzsák Balázs csapatkapitány részvételével szurkolói ankétot tartott a Loki. A program szorosan kapcsolódott a debreceni ultracsoportok által szervezett karácsonyi adománygyűjtéshez, a háromnapos eseménysorozat gyakorlatilag az ankéttal zárult.

A találkozó elején Ábrók Zsolt üdvözölte és megköszönte a szurkolók nemes kezdeményezését, majd elmondta: nem lehet jónak minősíteni egy olyan őszi szezont, amely során edzőt kellett váltani, és továbbra is egyértelműen az a cél, hogy a DVSC bennmaradjon az NB I-ben. – Több volt az eddigi meccsekben, mint amit realizálni tudtunk, de már nyáron világos volt, hogy nehéz lesz ez a bajnokság. Lehetnénk a 6. helyen, vagy a 12. pozícióban is, de bármi is történik, bent kell maradni! – szögezte le a cégvezető, aki azt is közölte, miután a klub nem dúskál az anyagiakban, jelen állás szerint Pallagon igyekszik majd felkészülni a tavaszi folytatásra. A cégvezető azt is világossá tette, hogy az új brand nem a csapat címerének lecserélését jelenti, egyszerűen csak egy saját márkás ruhakollekcióról van szó, amely egyébként jól fogy a shopban.

Kérdésre válaszolva Ábrók Zsolt megjegyezte, hogy Tőzsér Dániel sportigazgató, illetve a csapat munkáját összességében a bajnokság végén fogják a vezetők értékelni. A sportigazgató kiemelte az összefogás fontosságát, illetve hangsúlyozta, hogy a nyáron érkezett új játékosok közül van, aki beváltotta a hozzáfűzött reményeket, és van, aki egyelőre kevésbé.

Joan Carrillo vezetőedző a csapat jelenlegi helyzetéről beszélt. Elmondta: tudja, hogy a DVSC nehéz helyzetben van, de kiemelte, hogy nem keres kifogásokat, hanem a megoldásokra koncentrál. Hozzátette, úgy érzi, pozitívan fogadták a városban és a klubnál is, s ezt igyekszik sok munkával meghálálni. Úgy véli, valóban kevés pontot gyűjtött a csapat az elmúlt meccseken, azonban nem szabad ezen siránkozni, inkább meg kell fordítani a folyamatot. – A legfontosabb maga a klub és annak sikere. Meg fogom találni azokat a játékosokat, akik harcolni fognak a Lokiért – jelentette ki a spanyol tréner.

Dzsudzsák Balázs arról beszélt, hogy maga is nagyon csalódott az eddigi szereplés miatt, és tudja, hogy a szurkolók máshoz szoktak korábban, mint ahogy maga is, hiszen annak idején bajnokként igazolt el Debrecenből. Éppen ezért nem is vitatja, hogy többször is rossz teljesítményt mutatott a gárda. A csapatkapitány azt mondta, hogy reméli, a társaság ezzel együtt ezután is megkapja majd a támogatást a lelátóról.

A végszavak egyike az volt, hogy a DVSC a korábbi sikerkorszakkal ellentétben pillanatnyilag nem tartozik a topcsapatok közé Magyarországon, de tényleg mindenki azért dolgozik, hogy a gárda egyszer ismét odaérjen, ahová való.