OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Bombagóllal nyert rangadót a DVSC II.

Fontos bajnoki várt a DVSC második csapatára, amely a meccs előtt a tabellán mindössze egy ponttal mögötte álló Hatvant fogadta a DEAC-pályán. Az tehát egyértelmű volt, hogy akármely fél is nyer, értékes győzelmet arat, ennek szellemében léptek pályára a labdarúgók.

Szatmári Csaba több alapemberére sem számíthatott a mai kilencven perc során, gárdája ennek ellenére az első perctől kezdve magához vette az irányítást. Helyzetek, ziccerek sokasága adódott a DVSC II. előtt, de hol egy beugró védő, hol ellenfelünk bravúrosan védő kapusa mentette meg a vendégeket a góltól.

A második játékrészből mindössze 9 perc telt el, amikor Juhász Martin egy egészen elképesztő szabadrúgásgólt ragasztott a bal felsőbe, megszerezve ezzel a vezetést a mieinknek. A hátralévő idő kiegyenlítettebb játékot hozott, a hosszabbításban pedig nagy erőket mozgósított a Hatvan, hogy ponttal térjen haza, de egy közeli próbálkozásnál Zöldesi Illés hatalmas bravúrral hárított.

Csapatunk tehát három vesztesen megvívott találkozó után nyert újra, és fontos sikert aratott az NB III Keleti csoportban.

A lefújást követően a DVSC II. vezetőedzője, Szatmári Csaba értékelt: – A sok hiányzónk ellenére mindenki próbálta a maximumot nyújtani, és azt gondolom, sikerült is. Az első játékrészben eldönthettük volna a meccset, már akkor pontot tehettünk volna a végére, így viszont izgalmas lett a hajrá. Juhász Martin egy csodálatos szabadrúgásgólt szerzett, összességében megérdemelten nyertünk. A találkozó előtt mint mindig, természetesen most is próbáltam tüzelni a srácokat, örültem, hogy odatették magukat. Fiatalok, nyilván sokat kell még tanulniuk a felnőtt futballról, de a lényeg, hogy sikerrel vettük a mai megmérettetést – zárta szavait a kis Loki trénere.

NB III Keleti csoport 14. forduló

DVSC II. – FC Hatvan 1–0 (0-0)

DVSC II: Zöldesi – Bene, Kovács R., Csáki, Jankelic – Kozma (Preg, 69.), Mező, Gellén, Maruscsák (Simon, 88.) – Talpalló (Girdán, 82.), Juhász

Gól: 1-0 Juhász (54.)