OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Kikaptunk a Kisvárdától

A Kisvárda ellen lépett pályára a DVSC az OTP Bank Liga 31. fordulójában. A Nagyerdei Stadionban rendezett találkozónak nagy tétje volt mindkét csapat számára, hiszen a vendégek a kiesés ellen küzdenek, míg a Loki a dobogós hely megtartásáért harcol. Az tehát köztudott volt, hogy amelyik csapat nyer, nagy lépést tesz a célja elérése felé.

A mérkőzés előtt a Debreceni Labdarúgó Akadémia U12-es csapatának tagjait köszöntötte a DVSC cégvezetője, dr. Róka Géza. Utánpótlás-együttesünk megnyerte a bajnokságot és harmadik helyen végzett az umagi tornán, ahol az elődöntőben csak büntetőkkel maradt alul az Interrel szemben.

A mai kezdőrúgást a Debreceni Építők egykori kitűnő játékosa, Rózsa Tibor végezte el, akit 65. születésnapja alkalmából családtagjai ajándékoztak meg ezzel a lehetőséggel.

A 9. percben hatalmas Loki-helyzet maradt ki, Kinyik jobb oldali beadására Szécsi érkezett, aki fejjel a lécet találta telibe. Nagy mezőnyfölényben futballoztunk, de 20 perc után már a vendégek is eljutottak a kapunkig, és volt egy-két kisebb lehetőségük. A 26. percben ismét Loki-helyzet: Bódi játszotta meg Harist, aki alig lőtt a jobb alsó mellé. A 40. percben megszerezte a vezetést együttesünk! Szécsi Márk szerzett labdát, majd 18 méterről a bal felsőbe bombázott. A félidő hosszabbításában Bódi szabadrúgása ment el a kapu mellett, az esetnél úgy tűnt, Pávkovicsot lerántották a 16-oson belül.

A szünetben dr. Róka Géza cégvezető egy szép serleggel gratulált az DVSC Esport tagjainak, ugyanis a csapat megnyerte a magyar bajnokságot, míg a Magyar Kupában ezüstérmes lett.

A második félidőben a megsérült Kinyik helyett Kusnyír, míg Takács helyett Zsóri folytatta. Az 55. percben büntetőt rúghatott a Kisvárda, mivel a játékvezető úgy látta, hogy Ferenczi visszarántotta Gosztonyit. A 11-est Grozav értékesítette. Pár perccel később Csősz esett el gyanús körülmények között a 16-oson belül, ám ezúttal Bogár sípja néma maradt. Az 58. percben bal oldali szabadrúgás után Lucas fejelt 9 méterről a bal kapufára. Nem sokkal később a Loki visszaszerezhette volna ez előnyt: jobb oldali szöglet után úgy Zsóri 5 méterről nem sokkal fejelt a bal alsó mellé. Nagy erőket mozgósítottunk, a szabolcsiak azonban kontrákból többször megindultak, és a 74. percben át is vették a vezetést, egy eladott labdára Seco csapott le, majd Grozavhoz passzolt, ő pedig 5 méterről a bal alsóba lőtt. Szétesett kicsit a végére a játékunk, kapkodtunk, és ezt kihasználták a vendégek, akik Horváth révén még egy gólt szereztek a 95. percben.

OTP Bank Liga, 31. forduló
DVSC – Kisvárda 1-3 (1-0)

Nagyerdei Stadion, 3500 néző. Vezette: Bogár (Tóth II, Garai)
DVSC: Nagy S. – Kinyik (Kusnyír 46.), Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Bódi, Csősz, Tőzsér, Haris (Varga K. 70.) – Takács (Zsóri 46.), Szécsi
Kisvárda: Felipe – Melnyik, Beriosz, Kravcsenko, Karaszjuk – Lucas, Protics – Gosztonyi (Seco 67.), Ilics (Horváth Z. 62.), Grozav (Sassá 83.) – Cukalász
Gól: 1-0 Szécsi (40.), 1-1 Grozav (11-esből, 55.), 1-2 Grozav (74.), 1-3 Horváth Z. (95.)
Sárga lap: Beriosz (49.), Felipe (67.), Karaszjuk (76.), Kusnyír (85.), Cukalász (90.)