OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Ma este kiderül, ki a legszebb Loki-szurkoló

Hamarosan kiderül, ki nyeri a Loki Szépe szépségversenyt, melyre idén közel negyven lány nevezett.

Közülük a hét legtöbb szavazatot gyűjtő hölgy, Mester Krisztina, Kubosi Lívia, Makra Tímea, Pintye Petra, Nagy Alexandra, Csobán Mónika és Ilyés Laura, valamint a zsűri által választott további három lány, Nemes Brigitta, Kovács Enikő és Sztretye Nóra jutott a döntőbe.

Nagy örömünkre szolgál, hogy ekkora érdeklődés mellett zajlott a verseny ezen része, hisz Mester Krisztina több mint 2000 lájkkal végzett az élen.

Csütörtök este 18 órától pedig az is kiderül, ki a legszebb Loki-szurkoló. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Nagyerdei Stadionban található Red-be, ahol a DVSC játékosai, Tőzsér Dániel, Nagy Sándor, Hrabina Alex, Pávkovics Bence, Haris Attila és Haruna Garba, valamint a tavalyi verseny győztese, Szakál Vivien dönt a Loki Szépe kilétéről!

A belépés ingyenes!

A Loki Szépét, és két udvarhölgyét a szeptember 28-án 17 órakor kezdődő, Puskás Akadémia elleni bajnoki meccsünk félidejében koronázzuk meg hivatalosan! A találkozóra szeretettel várjuk szurkolóinkat, akik online, valamint a DVSC Ajándékboltban vásárolhatják meg jegyeiket elővételben.

Idén újítás, hogy játékra invitáljuk a helyszínre ellátogatókat is, akik szintén szavazhatnak, számukra ki a legmegnyerőbb hölgy. Aki a legtöbb voksot kapja, közönségdíjjal gazdagodik. 

A Loki Szépe közel félmillió forint értékű nyereményekkel gazdagodik!

A nyertes egy DVSC VIP-bérletet (190.000 forint értékben), egy kétszemélyes hajdúszoboszlói wellness hétvégét (80.000 forint), portfólió fotózást (80.000 forint), egy egyéves Corpus Fitness-bérletet (90.000 forint), és egy Grand Casino ajándékcsomagot kap ajándékba.

A verseny második helyezettje egy féléves, harmadik helyezettje egy háromhónapos, míg valamennyi döntős lány egy egyhónapos Corpus Fitness bérlettel, valamint értékes ajándékcsomaggal gazdagodik. Emellett több különdíj is gazdára talál. 

HB