Közzétéve: 2021.05.14.
A debreceni labdarúgás aranykorszakának egyik alappillére, a hazai futballközegben jól ismert Madar Csaba napjainkban is szorgalmasan, szívvel-lélekkel futballozik. A DVSC egykori középpályása a pályafutása során már sok mindent átélt, ám az elmúlt hétvége hihetetlenül különleges lehetett számára, ugyanis egy elképesztő rekordot állított fel a labdarúgás történelmében. A Csipa becenévre hallgató labdarúgó a hazai foci minden berkét bejárta, hisz az NB I-es, az NB II-es, az NB III-as, a megye I-es, valamint a megye II-es elsősége után a 2020/2021-es szezon alapján megye III osztályban is elhódította jelenlegi csapatával, a Bestrong SC-vel a bajnoki címet, így tehát teljessé vált a kollekció.
Az összes hazai nagypályás versenyben elindult Madar Csaba ezzel minden osztályból legalább egy bajnoki címet gyűjtött, mellette pedig mindenhonnan lesz Hajdú-Bihar megyei csapattal is aranyérme. Ez rendkívül egyedülállónak számít, hiszen Magyarországon ilyenre még nem volt példa, de Európában és a világon is csekély esély lehet rá, gyakorlatilag nulla.
Gratulálunk Madar Csabának az új, egyedülálló rekordhoz!
Madar Csaba főbb eredményei játékosként:
Madar Csaba fiatalon, mindössze 18 éves korában csatlakozott a DVSC első keretéhez. A Loki egykori kiváló labdarúgója már rögtön az első évében NB II-es bajnoki címnek örülhetett, így nem sokkal később az élvonalban is debütált. Tagja volt az 1996-os atlantai olimpiára kijutott válogatottnak, a braziloknak és japánoknak lőtt góljával pedig még jobban felhívta magára a figyelmet. Ezt követően 1997-ben váltott, a cívisvárosból ahhoz az MTK-hoz igazolt, amellyel két bajnoki elsőséget és két Magyar Kupa-győzelmet szerzett. A hajdan 8-as mezszámot viselő játékos 2003-ban visszatért a nevelőegyüttesébe, a piros-fehéreket zsinórban három bajnoki címhez, illetve két Szuperkupa-győzelemhez segítette. Négy évvel később Nyíregyházára igazolt, a másodosztályú csapatával pedig egy újabb elsőséget tudhatott magáénak. 2014-ben egy éven át az NB III-ban is megfordult, rutinjával a Létavértes fiataljait segítette az aranyéremhez.
A jelenleg 46 éves Madar Csaba a profi pályafutása után sem hagyott fel a futballal, Hajdú-Bihar megyén belül több együttesben is megfordult. 2012-ben a DEAC együttesével megye II-es bajnoki címet zsebelhetett be, majd 2017-ben az egyetemi klubbal a megyei első osztályban is a dobogó legfelső fokára állhatott. Egykori labdarúgónk az idei szezont a Bestrong SC csapatával a megye III-ban kezdte meg és már három fordulóval a vége előtt eldőlt, hogy ebben az osztályban is bajnoki címet ünnepelhet.
A jelenleg is a DVSC alkalmazásában álló Madar Csabával a pályafutása jelentős állomásait visszaidéztük, mesélt a magyar labdarúgás különböző osztályai közötti különbségről, valamint a Debreceni Labdarúgó Akadémia U13-as csapatáról is nyilatkozott.
Honnan ered nálad a labdarúgás szeretete?
– Mivel Sárrétudvariban nőttem fel, a futball alapjaival is ott ismerkedtem meg – kezdte a beszélgetést Madar Csaba. A községben akkoriban még nem volt túl sok sportolási lehetőség, de a barátaimmal próbáltam minél több időt a szabadban tölteni, így általában bújócskáztunk, fára másztunk és saját kedvünkre fociztunk. Talán sorsszerű volt, hogy egyre inkább vonzóbbnak találtam ezt a sportágat, mert az édesapám és a nagybátyáim is futballozott. Hamarosan a helyi csapat igazolt labdarúgója lettem, majd ezt követően a Debreceni Sportiskola edzéseire jártam.
Hogyan emlékszel vissza a Lokiban eltöltött első időszakodra?
– A Debreceni Sportiskola korosztályos csapatait végigjárva nagy áttörést jelentett számomra, mikor negyedikes gimnazistaként a DVSC-nél írtam alá az első profi szerződésem. A sikerekhez vezető út tehát az akkor másodosztályban szereplő Lokiban kezdődött, ahol a felnőtt labdarúgás fortélyait próbáltam a lehető legjobban elsajátítani. A többiektől nagyon sokat tanultam, ezáltal fejlődtem is. Már rögtön az első, felnőttek között töltött szezonomban bajnoki címnek örülhettem, hiszen a piros-fehér gárdával az NB II-ből az élvonalba jutottunk.
Akkor talán még te sem gondoltad, hogy játékosként a magyar futball hat különböző osztályában 11 bajnoki cím részese leszel. Hogyan tudnád jellemezni a labdarúgó-karriered szakaszait a különböző bajnokságokban?
– Úgy vélem, hogy a hazai versenysorozatok között számos eltérés van, de az edzőimtől tanult módszereket mindenhol tudtam hasznosítani. Bár az NB I a legmagasabb színvonalú, mostanság a magyar másodosztály szintén profi osztálynak minősül, míg az NB III félamatőr szintet képvisel. A DVSC-vel és az MTK-val átélt sikerek után a Loki fiókcsapatában, a harmadosztályú Létavértesben a fiatalokat segítettem, közülük aztán többen is az élvonalig jutottak. Miután befejeztem a profi karrierem, nem szerettem volna felhagyni a futballal, ezért aztán barátokkal-ismerősökkel játszottam együtt. Elsősorban nem a pénz motivált, hanem sokkal inkább a mozgás szeretete. A haverjaimmal természetesen jól éreztem magam, így aztán a következő színtér a DEAC lett, ahol szintén sok időt töltöttem. A megyei szinten azért már nem annyira vérre menő a küzdelem, de azért néha akadt olyan pillanat, amikor felhúztam magam és még lehet az agyam is eldurrant.
Mit lehet tudni a jelenlegi csapatodról, a Bestrong SC-ről?
– A DEAC szakosztályai az utóbbi években elég szép eredményeket értek el, így a jövőt is szem előtt tartva egyre inkább a fiatalokra szeretnének építeni. A játékostársam, Katona Zoltán ezt követően létrehozott egy önálló sportegyesületet, ahol jelenleg több rutinos barátommal is együtt futballozhatok. Mivel egy újonnan alakuló klubnak a legalsóbb osztályból kell elkezdeni, ezért a megye III-ban indultunk. Bár még három forduló hátravan, múlt szombaton biztossá vált, hogy az idény végén a mi nyakunkba kerül az aranyérem.
Mikor tudatosult benned, hogy egy igazán különleges rekorder lehetsz?
– Őszintén szólva nem gondolkoztam ezen, azonban tavaly ősszel egy bajnoki mérkőzés után egy beszélgetés során szóba jöttek az eddigi díjaim. Abban a pillanatban szembesültem vele, hogyha megszereznénk a bajnoki címet, akkor minden magyar labdarúgó csoportban, ahol elindultam, nyerni tudnék. Büszkén tölt el, hogy mindezt Hajdú-Bihar megyei csapatokkal érhettem el.
Mi motivál még mindig?
– A labdarúgás szeretete. Ha nem szeretném, valószínűleg már rég felhagytam volna vele. Őszintén szólva, a pályán még most is tudok újat tanulni, és persze a társaság miatt is jólesik kimenni az edzésekre vagy a mérkőzésekre. Ilyenkor mindig jönnek a sztorizgatások, az egymás zrikálása, tehát jó élményekkel gazdagodok.
Volt-e példaképed a pályán vagy azon kívül?
– Nem igazán volt, hisz mindig próbáltam a saját utamat járni. Természetesen voltak olyan csapattársaim, akiktől technikai és taktikai téren egyaránt sokat tanultam, de segítségükkel mentálisan is sokat fejlődtem. A többi játékos által rengeteg olyan dologgal gazdagodtam, amellyel talán mondhatom azt, hogy jobb és jobb lettem.
Pályafutásod mely mérkőzésére gondolsz vissza a legszívesebben?
– Szerencsére nagyon sok szép emlékem van, a fontos meccsek kulcsmomentumait könnyen visszaidézem. Bár az MTK-val az első élvonalbeli aranyérem megszerzése örök élményt jelent számomra, ez össze sem hasonlítható azzal az időszakkal, amikor visszatértem az anyaegyesületemhez, a Lokihoz. Boldogsággal tölt el, hogy a DVSC-nél aztán sorozatban háromszor is megnyertük a bajnokságot, és a karrieremet segítő klubnak ezáltal én is visszaadhattam valamit.
Az eredmények márpedig téged is igazolnak. Mit gondolsz, miben rejlik a siker titka?
– Mindig próbáltam a maximumot nyújtani a pályán, igyekeztem a lehető legjobb teljesítményt kihozni magamból. Egy bajnoki címet megszerezni nehéz feladat, de megvédeni azt még nehezebb. A DVSC-nél egy nagyon különleges, összetartó társaság tagja lehettem, a sikerek eléréséhez pedig ez elengedhetetlen.
Jelenleg is a DVSC kötelékébe tartozol, lelkesen dolgozol a szeretett csapatodért.
– Igen, a játékosok felszerelését intézem, illetve a sportszergyártó céggel tartom a kapcsolatot. A munkámnak köszönhetően több egykori játékostársammal is napi szinten tartom a kapcsolatot. Horváth Bélával, Vadicska Zsolttal, Dombi Tibivel vagy Sándor Tamással gyakran órákon át társalgunk, de az akadémián Kerekes Zsomborral, Szatmári Csabával, Sándor Csabával, Igor Bogdanoviccsal, illetve Fekete Robival is jókat szoktam beszélni.
Többek között edzőként is eredményesen zárod a szezont, hiszen a Debreceni Labdarúgó Akadémia U13-as korosztályával bronzérmet szereztetek. Hogyan értékelnéd a szezont?
– Amikor átvettem a csapatot, új kihívásokkal találkoztam, mivel nem ismertem még a srácokat. Próbáltam a fő iránymutatások szerint haladni, de mellette a saját elképzeléseimet is szerettem volna megvalósítani. A nyár kezdetétől mostanáig nagy fejlődésen mentek keresztül az apró játékosok. Szeretek velük dolgozni, hiszen amiket kérünk tőlük az edzéseken, azokat nagyon sokszor visszalátjuk tőlük a mérkőzéseken is. Hál’istennek nagyon fogékonyak, látom az akarást és elszántságot rajtuk, a legtöbb gyereknél a futball szeretete belülről fakad. Türelmesek vagyunk velük szemben, hiszen nem most kell életük csúcsformájában lenni. Minden egyes siker egy apró visszaigazolás, szeretnénk minél hatékonyabban felkészíteni őket a profi labdarúgásra.
A gyermekeidnél is megmaradt a sport szeretete?
– Igen, a legnagyobb fiam, a 21 éves Máté Budapesten focizik megyei szinten, emellett dolgozik és szorgalmasan tanul. A 17 éves ikrek, Kristóf és Krisztián a labdarúgást korábban a kosárlabdára váltották. Büszke vagyok rájuk, mert mindannyian elhivatottak és élvezik, amit csinálnak. Remélem, ez a jövőben sem fog változni, így céljaikat továbbra is elérik.
Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– Inkább spontán gondolkozom, de abban biztos vagyok, hogy szeretnék minél tovább futballozni és mozogni. Remélem, hogy a Loki vasárnap visszajut az NB I-be és még hosszú éveken át az élvonalban szerepelhet majd – nyilatkozta honlapunknak az új rekorder, Madar Csaba.
Tóth Huba
