Eredmény
0 - 2
Full Time

Részletek

MeccsnapIdőpontLigaIdény
2021.02.15.20:00NBII.2020/2021

Meccs riport

Már nem 100 százalékos a Loki hazai pályán a Merkantil Bank Ligában, miután hétfőn este 2-0-ra kikapott a Gyirmóttól.

A sárga lapok miatt eltiltott Kinyik Ákos, valamint a sérülésből felépülőben lévő Bárány Donát, Korhut Mihály és Kusnyír Erik nélkül, de nyilván a győzelem reményében kezdte meccset a DVSC a téli fagyban. A hangulat azonban mégsem csak ettől lett fagyos, hiszen a Loki a néhány biztató támadása ellenére (a 10. percben például Szécsi Márk csúsztatott mellé, a 29.-ben a mezőny legjobbja, Dzsudzsák Balázs lőtt remekül, a kapus bravúrral védett) nem tudta megszerezni a vezetést az élmezőnyhöz tartozó, szervezetten futballozó gyirmótiak ellen.

Sőt, vendégek jutottak előnyhöz. Történt, hogy az első félidő hajrájában egy jobb oldali beadás után az őrizetlenül hagyott Lencse 13 méterről a léc alá bombázott (0-1), így a szünetben a Gyirmót állt jobban a sok mezőnyjátékot hozó mérkőzésen.

A folytatásban is kirázhatta a hideg a debrecenieket, hiszen a második játékrész elején a Gyirmót megduplázta előnyét, miután Simon közelről könnyedén a kapuba fejelhetett (0-2). Harmadik idei bajnokiján harmadízben is hátrányból volt kénytelen játszani a DVSC, a 60. perc környékén nem sokat vélték úgy, hogy a Loki pontot szerez.

Nem is szerzett. Bár a piros-fehérek elkezdtek serényen rohamozni, a jól védő Rusákon nem tudtak kifogni, a kapus Szatmári, majd Dzsudzsák lövését is nagy bravúrral hárította. A hajrában már kifejezetten nagy mezőnyfölényben voltak a hazaiak, azonban nem sikerült szépíteni. Folytatás vasárnap Szegeden.

Merkantil Bank Liga, 24. forduló.

DVSC-Gyirmót 0-2 (0-1).

Nagyerdei Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Szigetvári.

DVSC: Gróf – Poór, Pávkovics, Szatmári, Ferenczi (Pintér, 77.) – Dzsudzsák, Haris, Baráth (Bévárdi, 77.), Bódi – Szécsi, Sós (Tischler, 59.). Vezetőedző: Kondás Elemér.

Gyirmót: Rusák – Vogyicska, Nagy P., Széles, Major, Simon A. (Szegi, 78.), Hajdú (Radics, 91.), Vass Á., Hudák, Kirják, Lencse (Mayer, 91.). Vezetőedző: Csertői Aurél.

Gól: Lencse (40.), Simon A. (48.).

Sárga lap: Haris (55.), illetve Hudák (57.), Kirják (67.), Vass Á. (75.).

Helyszín

Nagyerdei Stadion / Debrecen Nagyerdei krt. 12 4032