OTP Bank Liga 2024/2025

OTP Bank Liga 31. forduló

Pancho Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Sóstói Stadion

Micsoda fordítás, micsoda győzelem!!!! DVSC-ZTE 4-3

A közvetlen rivális Zalaegerszeget fogadta ezen a szombat délutánon a DVSC, amelynek nemcsak a hosszabb idő óra maródi Ferenczi János, Kusnyir Erik, Batik Bence és Yacouba Silue, hanem a kisebb sérüléssel bajlódó Kristiyan Malinov, illetve az Újpesten rúgást kapott, így 4-5 hétre kidőlt Neven Djurasek játékát is nélkülöznie kellett. A kezdőcsapatban helyet kapott japán kapusunk, Shuichi Gonda, aki így bemutatkozott a Lokiban.

A kezdő sípszót egy ünnepi esemény előzte meg, hiszen nemrégiben lejátszotta 50. bajnoki mérkőzését is a DVSC színeiben Brandon Domingues. Kiváló szélsőnket ez alkalomból köszöntötte Ike Thierry Zaengel, a DVSC elnöke.

A találkozó elején csapatunk magához ragadta a kezdeményezést, a 2. percben Amos Youga lőtt fölé akrobatikus mozdulattal. A 6. minutumban már a vezetést is megszerezte a DVSC, Amos Youga beadása után Bárány Donát 8 méterről szépen fejelt a kapu jobb oldalába, megszerezve ezzel 13. bajnoki gólját (1-0).

A ZTE a 11. percben egy kapufával válaszolt, egy szöglet után a hosszú oldalról Kiss Bence fejjel veszélyeztetett. Jó volt a meccs, miként a mieink teljesítménye is. A 23. percben Bárány Donát újabb kísérletét blokkolták a védők, majd a 25. percben némileg váratlanul egyenlített a ZTE, egy jobb oldali beadás után a berobbanó Mim 6 méterről fejelt a kapuba (1-1). Sőt, a vendégek a 29. percben már vezettek is, Csonka átlövése után a kapufáról kipattant a labda, Krajcsovics pedig egy csel után jobbról a hosszú sarokba lőtt (1-2).

Szurkolóink biztatása mellett a Loki igyekezett még a szünetig egyenlíteni, de a vendégek hosszú percekre átvették az irányítást. Nestor El Maestro cserélt is, Szuhodovszki Soma érkezett a pályára, ám a pihenőig több gól nem esett.

A második játékrész debreceni próbálkozásokkal kezdődött, a 49. percben Bárány Donát helyzeténél csak centiméterek hiányoztak, miként nem sokkal később Szuhodovszki Soma lövésénél is. Az 52. percben aztán megérdemelten sikerült egyenlíteni, Maurides fejelte át a labdát a 16-oson belül a jobb oldalra, az érkező Szűcs Tamás pedig 8 méterről a kapuba továbbított (2-2).

A folytatásban is a Loki dominált, egyre feszültebb lett a hangulat, egyre szikrázóbbakká váltak a párharcok. Sok volt a játékmegszakítás, így értünk a hajrához. A végjáték elején Vajda Botond bombázott fölé, majd a 81. percben ismét előnyhöz jutott a ZTE, a csereként éppen beállt Ipalibo szabadon lőhetett a kapuba szemből, 8 méterről (2-3). A hátralévő időre érkezett Dzsudzsák Balázs, a DVSC pedig ment előre a gólért, amit a 88. percben el is ért!!! Dzsudzsák Balázs beadását követően némi kavarodás után Brandon Domingueshez került a labda, aki 10 méterről okosan a kapu bal oldalába tekert (3-3). A 93. percben Dzsudzsák Balázs bombája után a lécen csattant a labda, az örült mérkőzés végül debreceni győzelemmel ért véget, hiszen a 96. percben Brandon Domingues gyönyörűen kilőtte a jobb alsót (4-3). Fantasztikus meccs és győzelem volt!

A sikerrel a Loki ellépett a kiesőhelyről, folytatás péntek este Nyíregyházán.

Mesterszemmel

Nestor El Maestro: Ez egy hatalmas győzelem számunkra, sok erőt és hitet adhat, fordulópont lehet a szezont tekintve. A stadionban lévő 5700 embernek különleges élményben lehetett része, remélhetőleg a következő hazai mérkőzésünkre meg többen kilátogatnak.

Márton Gábor: Jó mérkőzés volt, volt itt minden. Egy döntetlent minimum megérdemeltünk volna, főleg, hogy idegenben három gólt rúgtunk, azonban gyermeteg hibákat követtünk el.

OTP Bank Liga, 28. forduló.

DVSC-ZTE 4-3 (1-2).

Nagyerdei Stadion, 5712 néző. Vezette: Zierkelbach P.

DVSC: Gonda – Szécsi (Szuhodovszki, 39.), Castegren, Lang, Hofmann, Vajda – Szűcs T. (Dzsudzsák, 84.), Youga, Domingues (Kocsis G., 96.) – Bárány, Maurides. Vezetőedző: Nestor El Maestro.

ZTE: Gundel-Takács – Szendrei N., Evangelou, Csóka, Medgyes (Safronov, 57., Várkonyi, 67.) – Sankovic – Krajcsovics (Sajbán, 57.), Kiss B. (Ipalibo, 80., Csonka (Bakti 80.), Mim – Croizet. Vezetőedző: Márton Gábor.

Gól: Bárány (6.), Szűcs T. (52.), Domingues (88., 96.), illetve Mim (25.), Krajcsovics (29.), Ipalibo (81.).

Sárga lap: Domingues (54.), Castegren (64.), Szűcs T. (74.), illetve Csonka (22.), Gundel-Takács (94.).