
SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A DVSC!

SIKEREKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN A DVSC!

Eljött az idő, hogy elismerjük az őszi szezon legkiemelkedőbb teljesítményét. Szavazatoddal te döntheted el, ki kapja meg az „Ősz legjobb játékosa” címet. A díjat az a labdarúgónk kapja, akire a legtöbb szurkolónk szavaz az alábbi felületen. A voksokat 2025. december 30-tól 2026. január 11. éjfélig lehet leadni, a szavazók között pedig egy, a csapat által dedikált mezt sorsolunk ki!
A szavazatokat az alábbi linken keresztül lehet leadni: https://dvsc.hu/az-osz-legjobb-jatekosa/

Nemsokára vége a rövid téli leállásnak a DVSC számára. Január 6-án, Törökországban már kezdődik a kéthetes edzőtábor, amelynek ideje alatt három felkészülési mérkőzést is játszik a DVSC, rangos ellenfelek ellen. Mostanra kialakult a program is, a Loki január 11-én az 1991-ben BEK-győztes, 14-szeres szerb bajnok Crvena Zvezda, január 15-én a szerb első osztályban jelenleg a 9. helyen álló, 1-szeres bajnok OFK Beograd, míg január 19-én a szlovén első ligában jelenleg 3. helyezett, 16-szoros bajnok Maribor ellen lép pályára.
A bajnokság január 24-i hétvégén folytatódik, pontos menetrendet még nem közölt az MLSZ.

Remek őszi idényt zárt a DVSC, csapatunk a 4. helyen telel, mindössze 4 pontra a listavezető Győrtől. A Loki a szezonban győzni tudott a Ferencváros, a Puskás Akadémia és a Nyíregyháza otthonában is, ötöt rúgott az Újpestnek, bőven akadtak tehát kiemelkedő teljesítmények. Ezek közül néhányat értékelt is a magyar sportsajtó, az M4 Sportnál kapusunk, Varga Ádám bekerült az ősz válogatottjába, míg a Nemzeti Sport osztályzatai alapján Dzsudzsák Balázs van ott az idény álomcsapatában. A sportnapilap értékelésében a mezőnyjátékosok összrangsorában csapatkapitányunk a 4., Bárány Donát a 9., Szűcs Tamás a 12. helyen zárt.

Kedves szurkolók, játékosok, stábtagok! Kedves Loki-család!
Ahogy közeledik a karácsony, nemcsak elnökként szeretnék szólni hozzátok, hanem olyan emberként is, aki mély büszkeséget és hálát érez a klub iránt. Ez az év az áldozatvállalás, a szenvedély és a hit útja volt. Együtt néztünk szembe a kihívásokkal, együtt ünnepeltük a győzelmeket, és ismét megmutattuk, mit is jelent valójában ezeket a színeket viselni.
A futball nemcsak az eredményekről és a trófeákról szól. Hanem identitásról, egységről és érzelemről. A lelátón lévő szurkolók öröme, a pályán küzdő játékosok elkötelezettsége, valamint mindazok kemény munkája a háttérben, akik nap mint nap a szívüket-lelküket beleadják.
A bajnokság élén állni nem csupán egy helyezést jelent a tabellán – ez a ti hitetek, hűségetek és rendíthetetlen támogatásotok jutalma. A nehéz pillanatokban sem adtátok fel a hitet, és ez az erő vitte előre a játékosokat.
Karácsonykor olyan értékekre emlékezünk, amelyek meghatároznak minket: tisztelet, alázat, szolidaritás, áldozatvállalás és remény. Vigyük magunkkal ezeket az értékeket az új évbe is, ugyanazzal a vágyakozással, ugyanazzal az egységgel és ugyanazzal az álommal.
Boldog karácsonyt kívánok minden egyes klubnak az NB I-ben, NB II-ben és NB III-ban, valamint minden magyar futballszurkolónak, akik szereti ezt a csodálatos sportágat. Kedves szurkolók, a klub nevében békés, örömteli és egészségben gazdag karácsonyt kívánok nektek és családjaitoknak. Köszönjük, hogy tegnap, ma, és mindig a Loki mellett álltok!
Ike Thierry Zaengel

A DVSC boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kíván minden Loki-szurkolónak, egyben ezúton is köszöni drukkereink egész éves támogatását, mely sok nehézségen segítette át csapatunkat.
Játékosaink rövid téli pihenőre vonultak, azonban január 6-án Törökországban már kezdődik a kéthetes edzőtábor, amelynek ideje alatt három felkészülési mérkőzést is játszik a DVSC, rangos ellenfelek ellen. A bajnokság január 24-i hétvégén folytatódik, reméljük, sok sikert élhetünk meg együtt a tavaszi szezonban is. Hajrá, Loki!
Az év utolsó bajnokiján a Loki a Kisvárdát fogadta a Nagyerdei Stadionban, természetesen a győzelem és az esztendő végi dobogós helyezés reményében. Szuhodovszki Soma sérülés, Amos Youga eltiltás miatt nem játszhatott, a kezdőcsapatban újra ott volt Bárány Donát is.

Nem mellékesen egy hete fontos mérföldkőhöz érkezett pályafutásában Szuhodovszki Soma, aki az FTC ellen játszotta 100. NB I-es bajnokiját. Játékosunkat a jeles alkalomból Ike Thierry Zaengel elnök köszöntötte a találkozó előtt.
A mérkőzés elején a Loki rögtön magához ragadta a kezdeményezést, az 5. percben Dzsudzsák Balázs szabadrúgása után fölé szállt a labda. A másik oldalon Yordanov fejesét, majd lövését is védte Varga Ádám, utóbbi bravúr volt.

Negyedórát követően kevesebb lett gólhelyzetből, inkább a taktikai jelleg dominált, mígnem a 28 .minitumban Bárány Donát előtt centikkel surrant el a játékszer az 5-ös környékén. A 36. percben Julien Dacosta beadása után a várdaiak kapusa majdnem bevédte a labdát, a szünetig végül nem esett gól.
A második játékrészt magasabb fokozatban kezdték a csapatok, különösen a DVSC: az 51. percben Kocsis Dominik csavart a kapu fölé, egy perccel később Dzsudzsák Balázs 18 méterről a kapufát találta el. Aztán jött a hidegzuhany: az 55. percben Yordanov egy labdaszerzést követően a felezővonal környékéről lőtt a kint helyezkedő Varga Ádám kapujába (0-1).
Tudni lehetett, hogy innen nagyon nehéz lesz, az is lett. Érkezett a pályára Komáromi György (később Álex Bermejo, Adrian Guerrero, majd Víctor Camarasa és Pape Sissoko is), a DVSC pedig mindent megtett a gólszerzésért. Voltak is lehetőségei a mieinknek (például Szűcs Tamás fejesénél a 86. percben, majd középpályásunk lécen csattanó lövésénél a hosszabbításban), nagy volt a nyomás a Kisvárdán, azonban nem sikerült kiegyenlíteni a végjátékban sem, közben Kocsis Dominikot a kispadról állította ki a játékvezető. Mindent egybevetve az idényben eddig megszerzett 31 pont kifejezetten dicséretes, folytatás januárban.
Mesterszemmel
Sergio Navarro: Nagyon büszke vagyok a csapatra. Az életben előfordul, hogy hiába próbálkozunk, nem sikerül nyerni. A Kisvárda nagyon szervezett volt, de megvoltak a helyzeteink, végül nem tudtunk betalálni. Tovább kell dolgoznunk és feljődnünk.
Révész Attila: Szinte biztosak voltunk benne, hogy ezt a meccset megnyerjük, így is lett. Jól játszottunk, fantasztikus gólt szereztünk.
Fizz Liga, 18. forduló.
DVSC-Kisvárda 0-1 (0-0).
Nagyerdei Stadion, 5133 néző. Vezette: Rúsz M.
DVSC: Varga Á. – Dacosta (Sissoko, 84.), Mejías, Lang (Camarasa, 84.), Vajda (Guerrero, 75.) – Szűcs T., Batik – Kocsis D. (Bermejo, 75.), Dzsudzsák, Gordic (Komáromi, 64.) – Bárány Donát. Vezetőedző: Sergio Navarro.
Kisvárda: Popovics – Oláh, Jovicic, Chlumecky – Nagy K. (Lippai, 89.) , Melnik, Bíró B., Matanovic (Novothny, 70.) – Szőr (Körmendi,78.) , Mesanovic (Pintér, 78.) – Yordanov (Molnár G., 89.). Vezetőedző: Révész Attila.
Gól: Yordanov (55.).
Sárga lap: Lang (74.), Komáromi (86.), Mejías (95., illetve Nagy K. (79.), Chlumecky (95.).
Kiállítva: Kocsis D., a kispadról (86.).

Vasárnap 17.30 órától a remekül szereplő DVSC a Kisvárdát fogadja a Nagyerdei Stadionban az esztendő utolsó bajnokiján (szukolói információk ITT). Íme néhány érdekesség a két csapat közös múltjából.
A két gárda eddig 16 első osztályú meccset vívott egymással: a párharc szoros, hiszen 3 döntetlen mellett 7 debreceni és 6 kisvárdai győzelem született, a gólkülönbség 23-19 a Loki javára. Az utóbbi időszakban a DVSC némi fölénybe került, ugyanis az elmúlt három esztendőben a várdaiak nyeretlenek maradtak a mieink ellen (igaz, ebben volt egy NB II-es idény is), legutóbb 2022 októberében tudtak győzni 3-2-re.
Azóta 4 debreceni siker mellett egy döntetlen a mérleg, legutóbb, ez év szeptemberében a Loki nyert 1-0-ra Bárány Donát találatával. A Nagyerdei Stadionban az eddigi legnagyobb arányú debreceni siker a 4-1, ezt kétszer is sikerült abszolválni, 2019-ben és 2023-ban.
A Debreceni VSC csatlakozott a Sportoló Nemzet programhoz, amelynek célja a rendszeres sportolás ösztönzése, a sporteseményekhez való hozzáférés bővítése, valamint a sport iránt elkötelezett közösség erősítése. A Sportoló Nemzet Klub országos kezdeményezésként kedvezményeket és különleges lehetőségeket biztosít a regisztrált tagok számára, amelyhez mostantól a DVSC mérkőzései is kapcsolódnak.
Fontos tudnivalók a Sportoló Nemzet Klub tagságról és a DVSC-mérkőzések látogatásáról:
Jegyátvétel és beléptetés rendje DVSC-mérkőzéseken:
A DVSC bízik abban, hogy a Sportoló Nemzet programhoz való csatlakozás tovább erősíti a sport iránt elkötelezett közösséget, és még több szurkolót ösztönöz a stadionba látogatásra és az aktív életmódra.
A DVSC tulajdonosai és vezetői megköszönték a klub szponzorainak, támogatóinak, üzleti és szakmai partnereinek, illetve skybox bérlőinek támogatását és sikeres újévet, valamint boldog karácsonyt kívántak kedden este a Nagyerdei Stadionban megrendezett karácsonyi évzáró vacsorán.
A rendezvényen Papp László, Debrecen polgármestere, Ike Thierry Zaengel, a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsának elnöke, valamint Makray Balázs cégvezető is köszöntötte a résztvevőket, akik ismét mély elköteleződésükről adtak bizonyságot. Abban is egyetértett mindenki, hogy a DVSC-család összefogással minden akadályt képes leküzdeni.
























A DVSC hosszú évek óta csatlakozik a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány gondozottjainak támogatásához, idén sincs ez másképp. Klubunk adományait – elsősorban játékokat – december 16-án, kedden vehették át az osztályon jelenleg is kezelés alatt álló gyermekek a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gyermekhematológiai-onkológiai részlegén.

Az eseményen a szintén adományozó Papp Viktor önkormányzati képviselővel, frakcióvezetővel karöltve a Loki részéről részt vett Ike Thierry Zaengel, a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsának elnöke, valamint a játékosok képviseletében Kocsis Dominik, Pálfi Donát, Kusnyir Erik és Szuhodovszki Soma is.



A DVSC a Fizz Liga 17. fordulójában Bárány Donát góljával értékes győzelmet aratott a bajnoki címvédő Ferencváros otthonában, csapatunkból többen is kiemelkedőt nyújtottak.
Ennek megfelelően a csakfoci.hu-nál Josua Mejías ott van a hét együttesében, a forduló legjobb edzője Sergio Navarro, míg a legjobb cseréje Komáromi György lett. Az M4 Sport Lang Ádámot, Josua Mejíast és Szűcs Tamást is a forduló válogatottjába választotta, a hét trénere a sportcsatornánál is vezetőedzőnk, Sergio Navarro. A Nemzeti Sport Lang Ádámot és Bárány Donátot nevezte a hét csapatába. Edzőnknek és játékosainknak szívből gratulálunk!