Több fejlesztésen is átesett a Debreceni Labdarúgó Akadémia az elmúlt bő egy évben. Makray Balázs ügyvezető a változásokról, a jövőről, a szakmai munkáról is beszélt honlapunknak.
– Tavaly nyáron lett a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetője. Hogyan jött a felkérés?
– Polgármester úr keresett meg, hogy az akadémia ügyvezetését vállaljam el. Addig Herczeg András végezte ezt a feladatot, mivel azonban az első csapat vezetőedzője lett, a két különböző munkát nehéz volt ellátni egyszerre, mindkettő teljes embert kívánt. A szakmai igazgató továbbra is ő maradt, de az adminisztratív, gazdasági, pályázati teendőkhöz kellett egy ügyvezető, aki dolgozott már futballban és ismeri a klubot. A DVSC-re, az utánpótlásra nehéz nemet mondani, ráadásul a feladat érdekelt, és úgy gondoltam, ha tudok segíteni az akadémiának, a városnak, Herczeg Andrásnak, akkor elvállalom.
– Milyen tapasztalatokat szerzett az ittléte alatt?
– El kellett telnie egy kis időnek, hogy átlássam az itt zajló munkát. A Debreceni Labdarúgó Akadémia jó helyzetben van. Egyrészt, mert foglalkozik vele a tulajdonosi kör, másrészt parádés infrastrukturális körülménnyel rendelkezik, illetve azért, mert tehetséges gyerekei és felkészült edzői vannak. Ugyan nem lehet minden tökéletes, de mindenben lehet fejlődni. Sokat léptünk előre az elmúlt időszakban, de ez nem jelenti azt, hogy előtte nem volt itt semmi. Sőt, nagyon jó az alap. Ettől még nem dőlhetünk hátra, az a feladatunk, hogy minél több minőségi labdarúgót neveljünk elsősorban a DVSC-nek. Ehhez mindenkinek fejlődnie kell, beleértve a gyerekeket, a szakmai kollégákat és engem is természetesen.
– Milyen változások történtek az elmúlt bő egy évben?
– Az infrastruktúrát tekintve elsősorban a fedett műfüves csarnok megépítése az, ami a legfontosabb. A TAO-pénz mellett az önrészt Debrecen önkormányzata biztosította. A csarnoképítés előkészítése és pályázati szakasza hamarabb elkezdődött, mint ahogy ideérkeztem. Dr. Róka Gézának sok köszönhető, ő vitte végig a projektet, én menet közben szálltam be. További változás, hogy a 2013-as átadás óta most történt meg először a nyolc füves pálya teljes rekonstrukciója. Sokan nem tarják annyira lényegesnek a pályák szerepét, pedig elhasználódott játéktereken jó képzést nem lehet végezni. A hálókat kicseréltettük, a kapufákat lefestettük. Raktárkapacitásunkat bővítettük, öt piros-fehér padot szereztünk, ami a szülők kényelmét szolgálja a mérkőzések alkalmával, ebből szeptember végéig még tíz érkezik a tervek szerint. A játékosok számára komplett edzéskimenő felszerelést és mezeket készíttettünk, mert a DVSC-hez való tartozáshoz ez is fontos. Több apró javítást végeztünk, például labdafogó hálót húztunk fel a műfüves csarnok mellett. Humánerőforrás terén is előre léptünk, felvettünk egy műszaki menedzsert és egy gondnokot, ami szerintem hiány volt korábban az akadémián, hiszen olyan dolgokkal kellett a technikai vezetőknek, az ügyvezetőnek és a szakmát képviselő embereknek foglalkozni, amik nem az ő feladatuk. Amikor idejöttem, a lehetőségek még nem feltétlenül engedték, hogy az összes csapatnál két szakember dolgozzon. Most már elértünk oda, hogy U9-től fölfelé minden korosztályban van egy vezetőedző és egy pályaedző, ami azért fontos, mert segítő nélkül, egyedül nem lehet olyan minőségi munkát végezni, ami az elitképzéshez szükséges. Pár nappal ezelőtt csatlakozott hozzánk Balogh János, így most már jól be tudjuk osztani a három kapusedző között a korosztályokat, egy edzőre kevesebb kapus jut, ami a gyerekek fejlődését szolgálja. Előre léptünk a rehabilitáció terén, illetve megdupláztuk a masszőrök számát is. Érkezett egy sporttudományos főmunkatárs, aki statisztikai vonatkozásban, adminisztratív, mérési részben rengeteget segít nekünk. Az elmúlt időszakban az edzőink közül sokan végeztek el olyan tanfolyamokat, amelyekkel magasabb képesítést tudtak szerezni. A vezető scoutunkat, akinek volt már ezzel kapcsolatos papírja – most egy hivatalos, MLSZ-képzésre be tudtuk íratni. Bővítettük az eszközparkot, futópadot újítottunk fel, vettünk funkcionális erőnléti eszközöket, arról nem beszélve, hogy az alapítás óta először kívül-belül lefestettük az épületet, árnyékolókat is beszereztünk az előadóterembe, mert a korábbiak már elhasználódtak. Két, állítható magasságú videoállvány-rendszert vásároltunk. Ez egy olyan amerikai eszköz, amellyel a mérkőzések felvételét sokkal jobban lehet technikailag kivitelezni és az edzők által kért szögekből lehet felvenni a meccseket. Vettünk negyvenöt főre Polar mérőeszközöket, amellyel egy időben két csapatot, összesen pedig hármat tudunk mérni. Az eredmények a két erőnléti edzőhöz futnak be, így a játékosok fejlődésének, fizikális állapotának a nyomon követése sokkal professzionálisabb módon valósul meg, és az ebből származó adatok értékeléséből tudnak az edzők is információkat szerezni játékosaik állapotáról. Huszonötről ötvenre emeltük a Talent Programban résztvevő tehetségeknek a számát, és szoros együttműködést alakítottunk ki a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központtal, vagyis a SET-centerrel. Növeltük a dietetikai előadások számát, frissítettük az etikai kódexet, a sérülésmegelőző programunkat véglegesen beépítettük a havi edzéstervbe. Ami még újdonság, hogy elkezdtünk nemzetközi tornákra járni. Több csapatunk elutazott a horvátországi Umag Trophy-ra, és Németországban is részt vettünk egy rangos eseményen. Kifejezetten szépen szerepeltünk, bár nem az eredmény volt a lényeg, hanem hogy a gyerekek megismerkedjenek más futballkultúrával és komoly játékerőt képviselő csapatok ellen lépjenek pályára. Én hiszem, hogy ezeken lehet fejlődni, ezért a későbbiek is részt veszünk ilyen tornákon.
– Bizonyára a fejlesztéseknek még nincs vége. Mik a távlati célok?
– Éppen szerdán volt egy egyeztetés a városházán a további fejlesztések érdekében. Az nem titok, hogy a 2019-2020-ra vonatkozó TAO-pályázatunkban szerepel egy kollégium és egy teljes méretű műfüves, valamint a későbbiekben egy alácsövezett füves pálya, ami a téli felkészülést mindenképpen elősegíti. Szeretnénk, ha lenne egy olyan pályánk, ami az NB II alsó kategóriás előírásainak megfelel. A centerpályánk mellé az ennek megfelelő lelátót tervezünk, ami nemcsak a nézők kényelmét szolgálja majd, hanem nekünk is segít plusz öltözőkkel, erősítő részleggel, a gépészeti raktárkapacitásunk jelentős bővítésével. Erre szükség van, mivel egyre több gyerek futballozik itt, egyre több az edző és kezdjük kinőni a jelenlegi épületet. A terület az egyetem használatában van, de a magyar államé, így bármit tervezünk, velük egyeztetni kell. Eszközparkban lehetnek még bővítések, és arra is törekszünk, hogy a két legkisebb korosztálynak is legyen pályaedzője belátható időn belül. A SET-centerrel együttműködve szeretnénk egy olyan szakmai fórumot összeállítani, amelyben benne vannak az erőnléti- és rehabilitációs edzőink, az orvos, a mentálhigiénés ember, ők minden héten összeülnének és a szakterületek szerint értékelnék az eredményeket. Rengeteg olyan eszköz van, ami a rehabilitációt segíti, ezek egy részének beszerzése már folyamatban van. A nemzetközi szerepléseket folytatnánk, illetve mi is tervezünk a későbbiekben egy nyolccsapatos tornát szervezni, amelyen erős külföldi akadémiák is részt vennének, ennek előkészületei folynak.
– Milyen eredménnyel zárult a legutóbbi Double Pass-felmérés?
– Az első két mérésnél a Debreceni Labdarúgó Akadémia került az első helyre, először – emlékeim szerint – hatvankettő, majd hatvanhárom százalékkal. Megkaptuk a legutóbbi felmérés összegzését, amiben sok tanulság van, látjuk, miben kell fejlődnünk. Nem tudjuk, a többiek hogy szerepeltek, annyi ismert, hogy körülbelül hatvanhét-hatvannyolc százalékkal végeztünk, és minimálisan lemaradva lehetünk az összesített elsőtől. Azt tartom a legfontosabbnak, hogy az eredmények tekintetében jó úton járunk, nagyobb fejlődést mutatott ki az audit most, mint az elsőtől a másodikig, és országos szinten tudjuk tartani a pozíciónkat. Az sem mellékes – ami már nyilvános -, hogy a hat kiemelt akadémia között a DLA benne van.
– Többször éri kritika az akadémiát, hogy bajnokikon nem jönnek mindig az eredmények, főleg idősebb korosztályban…
– Nekünk elsősorban a nevelés, képzés a feladatunk és az, hogy használható játékosokat tudjunk az első csapatnak adni. Ha futballról vagy bármilyen más sportról beszélünk, az eredményt soha nem lehet megkerülni, de azt gondolom, nincs miért szégyenkeznünk, hiszen egyik csapatunk sem végzett sem kieső, sem osztályozós helyen. Az U19 harmadik, az U17 negyedik, az U16 pedig ötödik lett. Az előző szezonokban olyan terhet raktak az U17-es csapatokra, hogy ha kiesik, ránt magával mindenkit. Úgy gondolom, ez nagy hiba volt, csak azt érték el, hogy – egy-két csapattól eltekintve – mindenki biztonságra játszott, nem a gyerekek képzése volt az elsődleges. Ha ilyen elképzelés van, akkor mindenképpen az U19-esekre kellett volna ezt a szabályt hozni, hiszen ez a korosztály a közvetlen előszobája a felnőtt csapatnak. Itt már az alapot elsajátították a játékosok, ilyenkor már tudni kell nyomás alatt futballozni, elbírni az eredménykényszert. Annak örülök, hogy ettől a szezontól már nincs ez a szabály.
– A fővárosi klubok rendszeresen megkörnyékezik, és kecsegtető ajánlatokkal próbálják elcsábítani a tehetséges játékosainkat. Mivel lehet őket maradásra bírni?
– Nagyon nagy a versenyhelyzet, és sajnos nekünk nincsenek olyan anyagi lehetőségeink, mint egyes kluboknak. Valóban sok játékosunkat megkeresnek, ráadásul az átigazolási szabályzat sem segíti az igazán nevelő klubokat. Persze mi sem csak debreceni vagy megyei forrásból építkezünk, hanem a régióból próbálunk igazolni, néha átmegyünk a határon túlra. Mi azt tudjuk vállalni, hogy nagyszerű körülmények között képezzük a gyerekeket, akik kiváló szakemberekkel dolgozhatnak. A fejlődési lehetőséget biztosítjuk. A kollégiumi étkezésen, a felszerelés és a szállás biztosításán kívül ugyanakkor anyagi lehetőségeink nincsenek, ellentétben olyan szervezetekkel, amelyek ezt valamilyen módon meg tudják oldani. Utánpótlás szinten nem tudunk pénzt fizetni játékosnak, ha azonban valaki szorgalmas, tehetséges, egy idő után profi szerződést kaphat a DVSC-től. Ösztönző lehet, hogy az első csapatban rengeteg saját nevelésű játékos van. Egy valamit el kell mondani, azon játékosok száma, akik elmentek tőlünk és visszajöttek, nagyobb, mint akik elmentek és ott is maradtak. Nagy felelősség, hogy elköltözik a gyerek Pestre vagy Dunántúlra, iskolát vált, nincs közel a család, egyből versenyhelyzet alakul ki, hiszen új játékosként bizonyítania kell. A próbálkozás sokszor kudarcba fullad, ezért nem csoda, hogy sokan visszajönnek. Mi azt tudjuk biztosítani, hogy amíg nálunk van, végig foglalkozunk vele, és mindent megadunk, ami a fejlődéséhez fontos. Ha valaki annyira tehetséges, hogy külföld felé orientálódik, azt nem lehet megakadályozni, de egyúttal ez is elismerése annak: jó munkát végzünk az akadémiánkon. Ebben is benne van ugyanakkor a rizikó. Egy példát mondanék. UEFA-ellenőrként is dolgozom, ennek kapcsán évekkel ezelőtt jártam Izlandon, és ott elmondták, hogy onnan minden évben elmegy körülbelül száz gyerek az angol bajnokság korosztályos csapataiba. Kilencven százalékuk egy éven belül visszatér. A nyugati klubok nagyobb lehetőséggel bírnak, ám az oda igazoló gyerekek többségének fejlődése megtörik, vagy nem tud megfelelni a nagyobb követelményeknek és lehet, hogy ezután abba is hagyja a futballt. Ezt kell átgondolni, mert szerintem jobb saját közegben futballozni. Magyarország sokat fejlődött utánpótlás-nevelés terén, ezért nem kell egyből felülni a külföldi csábításoknak. Mérlegelni kell, mert nagy a kihívás. Más rendszer, idegen nyelv, szülő nincs ott, és még sorolhatnám.
– Korábban volt a DVSC első csapatának ügyvezetője. Milyen volt visszatérni a futballba?
– Rólam van olyan fotó, hogy hatéves koromban, a Vágóhíd utcán vetődöm a labdáért. A Lokiban kezdtem focizni, majd lettem a klub ügyvezetője, de voltam felügyelőbizottsági tag is. A DVSC a család életének mindig is része volt, örömmel jöttem tehát ide. Nem mellékesen apám a csapat edzője volt.
– Ő hogy van most?
– Hetvenhatodik életévében jár, sajnos jelenleg medencecsont-töréssel otthon fekszik, folyik a rehabilitáció. Aktív életet él, a Debreceni Egyetem Orvostudományi Karán óraadóként testnevelő tanár, csak a baleset miatt most átmeneti pihenőre kényszerült. Továbbra is figyelemmel kíséri természetesen a DVSC életét.
– Sportos családban nőtt fel, a már említett édesapja futballista, majd edző volt, nagynénje olimpiai ezüstérmes tornász, és ön is a sportban helyezkedett el. Gyerekei továbbvitték ezt a „hagyományt”?
– Két fiam van, az egyik tizenkettő, a másik tizennégy éves, és ők is imádnak sportolni. Futballal kezdték, most kosaraznak, és nagyon ügyesek. A nagyobbik tavaly az országos serdülő bajnokságon második helyen elért csapatnak volt a tagja. A kisebbik kétszer volt all star-játékos a korosztályában. Megy tehát tovább a sportvonal. A futballt is imádják, egész nyáron strandfocizni kellett velük. Nyaranta úsznak, sokat teniszeznek, pingpongoznak. Igyekszünk minél több sportágat megismertetni velük, de nem akarunk belőlük mindenképpen élsportolót nevelni.
– Az elmúlt szezont tekintve elégedett?
– Értékmérő, hogy Kovács Péter, Ujvárosi Ádám, Baráth Péter, Bényei Ágoston, Fűzfői Márk rendszeresen tagja volt a korosztályos válogatottnak. Amellett, hogy a bajnokságban helyt kellett állni, a nemzeti csapatnak is tudtunk játékosokat adni. Ráadásul az első keretben Kusnyír Erik és Zsóri Dániel bemutatkozott az NB I-ben, a DVSC és a DEAC NB III-as csapatának gerincét a DLA-ból kikerült játékosok alkotják, és ez sokkal fontosabb, mint az, hogy a bajnokságban hányadik helyen állunk. De ezen a téren sincs okunk szégyenkezni, hiszen kifejezetten jól szerepeltünk, hatodik helynél hátrébb nem végeztünk, bajnok és bronzérmes együttesünk is volt. A nyári felkészülés során többen is pályára léptek az első csapatban edzőmeccsen, nekünk ezek a legfontosabb visszajelzések, ez mutatja, hogy jó úton járunk.
Nyitrai Daniella
