Hétvégén ismét megrendezik a Garamvölgyi Lajos Emléktornát

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola labdarúgó szakosztálya április 13-án és 14-én már tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Garamvölgyi Lajos Labdarúgó Emléktornát.

A debrecenisportcentrum.hu szerint az Oláh Gábor utcai Sportkomplexum füves- és műfüves pályáin szombaton az U9-es és U11-es, míg másnap az U8-as és az U10-es korosztályok csapatai lépnek pályára. A DVSC egykori legendás tréneréről elnevezett emléktornán a két nap során 21 egyesület csapatai lépnek pályára, összesen 138 mérkőzést rendeznek a négy korcsoportban.

A résztvevő egyesületek: Alsózsolca, Balmazújváros, BUSE, Cegléd, DEAC, DLA, DSC-SI, Eger SE, Hajdúböszörmény, Hajdúszoboszló, Kazincbarcika, Loki FS, Marosvásárhely, Mátészalka MTK, Miskolc Népkert, Nyírbátor, Oros, Püspökladány, Sajóvölgye, Tehetség SE, Várda Akadémia.

A mindkét nap 11 órakor kezdődő tornára a belépés ingyenes.

Bényei Ágoston a visszavágón is pályára lépett

A Telkiben edzőtáborozó magyar U16-os válogatott kedden 2-1-re legyőzte felkészülési mérkőzésen a litvánokat (azon a találkozón a DLA játékosa, Bényei Ágoston kezdő volt, és 51 percet töltött a pályán), és csütörtökön visszavágóra került sor, amelyet ezúttal a vendégek nyertek meg 2-1-re.

Bényei Ágoston ezúttal a második félidőben lépett pályára. Az mlsz.hu beszámolója szerint válogatottunk hiába alakított ki óriási lehetőségeket, nem tudott gólt szerezni. A litvánok ugyanakkor jól használták ki az adódó helyzeteiket, és ezzel megnyerték a mérkőzést.

Fotó: mlsz.hu 

Bücs Zsolt a Honvéd elleni meccsről

A Loki a Budapest Honvéd ellen játszik szombaton 17 órától a fővárosban. A mérkőzéssel kapcsolatban a DVSC pályaedzője, Bücs Zsolt nyilatkozott.

– Az előző bajnokságban sorra elkaptuk a Honvédot, az idei szezonban viszont mindig a hazai pálya érvényesült. Sajnos nem sikerült jól az idegenbeli meccsünk, hisz 3-0-ra kikaptunk. Az első félidőben akkor nem játszottunk jól, a másodikban azonban jobbak voltunk, kapufát is rúgtunk, de sajnos nem tudtunk fordítani – fogalmazott a DVSC pályaedzője, Bücs Zsolt. – Nehéz mérkőzésre számítunk, hisz jól igazolt a Kispest a télen. Ettől függetlenül, ha szeretnénk a dobogó közelében maradni, nyerni kell. A Vidi elleni meccset leszámítva jó sorozatban vagyunk hála Istennek, az MTK ellen pedig egy remek játékkal rukkoltunk elő. Nyilván most más taktikát kell választanunk, de mindenképp a három pontért utazunk a fővárosba.

HB

Supka Attila: A Loki ellen is agresszív, kemény játék kell

A Budapest Honvéd legutóbb a MOL Vidi csapatát fogadta a bajnokságban, és a találkozón 1-0-ra a fehérváriak nyertek. A kispestiek ezúttal a DVSC ellen lépnek pályára.

A hétvégén jó teljesítményt nyújtott a csapat, mindenféle tekintetben, kivéve a kapott gól és a győzelem hiánya. Ez tette nehézzé a hétvégét, hiszen jobbak voltunk, mint ők, mégsem tudtunk nyerni – nyilatkozta Supka Attila, a Honvéd vezetőedzője. – Minden mérkőzés fontos a számunkra, ahogy a Vidi, úgy a Debrecen elleni is az lesz. Sokan azt mondják, hogy elment már a dobogó, szerintem viszont ez nem igaz, mert most jönnek azok a mérkőzések, amelyeken az ellenlábasainkkal találkozunk, akikkel versenyben vagyunk a harmadik helyért. Ezért is lenne fontos, hogy a Debrecen ellen is agresszív, kemény játékot nyújtsunk, mint amit a Vidi ellen is nyújtottunk. És emellett ki kell használni a lehetőségeket. A Debrecen jó formában van, hétről-hétre hozza a meccseket, van sebesség a csapatban, jól össze vannak rakva, viszont nekik is megvannak azok a hibáik, amelyeket kihasználva megszerezhetjük a három pontot. Bízom benne, hogy ezeket a hibákat megtaláljuk, és ki is tudjuk használni a meccsen.

Zsóri Dániel úgy érzi, jó úton jár

Az edzés végén megkérte Herczeg Andrást, hadd maradjon kint néhány csapattársával a támadásbefejezéseket csiszolni. Rendszeresen előfordul, hogy „túlórázik”?

– Megesik – felelte szerényen a foglalkozást követően a Debreceni VSC 18 éves támadója, az élvonalban 2019. február 16-án, a Ferencváros elleni mérkőzés 93. percében szerzett ollózós góllal bemutatkozó Zsóri Dániel. – Szerencsére Bandi bá partner ebben, gyakran megengedi, hogy gyakoroljak még ezt-azt. Attól még senki sem lett rosszabb játékos, hogy pluszmunkát végzett.

Télen került fel végleg a felnőttcsapathoz, első NB I-es meccsét a Ferencváros ellen fantasztikus, győzelmet érő, ollózós góllal tette emlékezetessé. Az elmúlt hónapokban sokat változott az élete?

– Abból a szempontból igen, hogy abszolút profi viszonyok közé csöppentem. Debrecenben minden adva van a fejlődésemhez. Az eddiginél jóval pörgőbb tempóhoz kellett hozzászoknom a nagyok között. Hajtani kell, de az volt a célom, hogy ilyen szinten futballozhassak. Gyerekfejjel ezért kezdtem el focizni.

– Igaz, hogy tízéves koráig csupán hobbiszinten játszott?

– Igaz. Nagyváradon születtem, az otthonom onnan hetven kilométerre, Simonyifalván található. Sajnos mifelénk nemigen volt lehetőség arra, hogy valaki erős utánpótláscsapatban nevelkedjen, így kedvtelésből rúgtam a labdát, szerencsére a szüleim úgy látták, szorult belém némi tehetség. A véleményüket egy szakember is alátámasztotta, mi több, ő javasolta, hogy lépjünk egy nagyot. Ez azt jelentette, hogy tízévesen elköltöztem otthonról Békéscsabára. Úgy volt, egy hétig figyelnek, de nem sokkal azután, hogy hazaindultunk az első edzésről, már hívtak is, hogy feltétlenül maradjak. Emlékszem, még a magyar–román határig sem értünk el… Nem sokkal később már az egyik békéscsabai kollégium lakója voltam.

– Hogyan élte ezt meg?

– Nem volt könnyű. Amikor az egyik családi ebéd közben először felvetődött, hogy Magyarországon focizhatnék, kijelentettem: „Én biztos nem megyek!” Egy óra múlva aztán közöltem édesanyámékkal, hogy ha lehet, akkor mégis… Eleinte sűrűn gyötört a honvágy, hiányzott a családom, nemegyszer összepakoltam volna, de apu tartotta bennem a lelket. És az, hogy végre futballozhattam!

– Ugorjunk nyolc évet: beállt a Fradi ellen, és…

– Furcsa volt és hihetetlen. A lefújást követően előtörtek az érzelmek belőlem. Anyuék nem tudtak eljönni a meccsre, de amint tudtam, hívtam őket. Ők is sírtak, én is sírtam. Azt mondták, rettentően büszkék rám. Én pedig nagyon hálás vagyok nekik, egyebek mellett azért, mert mindvégig hittek bennem.

A teljes interjú itt olvasható

Rangadó előtt áll a kis Loki

A kis Loki legutóbb elvesztette veretlenségét a megye I-es bajnokságban, miután a Monostorpályi otthonában 2-0-ra kikapott. A csapat így is 5 ponttal áll az élen a Hajdúböszörmény előtt, ám vasárnap éppen ellenük lép pályára együttesünk a pallagi edzőközpontban.

Az Igor Bogdanovics által vezetett HTE mérlege az idei szezonban 17 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség. Ebben az évben még veretlenek, legutóbb a Sárrétudvari elleni rangadót is megnyerték 2-1-re. Az eddigi két vereségüket még ősszel szenvedték el a Derecske és a Nyíradony otthonában. A kis Loki elleni meccsük 2-2-es döntetlennel zárult Hajdúböszörményben.

A DVSC II – Hajdúböszörmény bajnoki mérkőzést vasárnap 16.30 órai kezdettel rendezik a Debreceni Labdarúgó Akadémián. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés ingyenes. Egy biztos, küzdelmes összecsapásra van kilátás.

Nézd a Redben a Honvéd elleni bajnokit!

Fontos meccs előtt áll a DVSC labdarúgócsapata, amely szombaton 17 órától a Budapest Honvéd vendégeként az Új Hidegkuti Nándor Stadionban vendégszerepel az OTP Bank Liga 28. fordulójában. 

Szurkolóink ismét láthatják a mérkőzést a Nagyerdei Stadionnál található Redben, ahol a három óriáskivetítő mellett ismét lesz tippjáték.

Aki eltaláltja a találkozó pontos végeredményét, páros belépőt nyer az április 20-i, DVSC-Haladás bajnokira

Szurkoljunk együtt a Lokinak a Redben! 

Asztalfoglalás a 06-70/251-6464-es telefonszámon lehetséges!

HB

Karakó Ferenc vezeti a kispesti meccset

A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 28. fordulójának bíróküldését, amelyből kiderül, hogy a nyíregyházi Karakó Ferenc vezeti a szombaton 17 órakor kezdődő DVSC-Budapest Honvéd bajnokit. 

A 35 esztendős bíróval február 2-án találkoztunk legutóbb, amikor az Újpest ellen gól nélküli döntetlent játszottunk a Nagyerdei Stadionban.

Azt megelőzően október közepén vezetett Loki-meccset, amelyen a Paksot győztük le 2-1-re hazai környezetben Pávkovics Bence és Bódi Ádám találatával. 

HB 

Honvéd-DVSC: szurkolói információk

Csapatunk szombaton 17 órától a Budapest Honvéd ellen lép pályára az OTP Bank Liga 28. fordulójában. A kispestiek stadionja jelenleg építés alatt áll, így a találkozót az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik.

Elővételben már megvásárolhatók a belépők a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, de a mérkőzés napján a helyszínen is kaphatók a tikettek. Mind a két lehetőség esetén regisztráció nélkül vehetnek jegyet a szurkolók.

A belépők egységesen 1.690 forintba kerülnek.

Szombaton a vendégpénztár (Sport út felől) 14 órakor, míg a stadion kapui 15 órakor nyitnak.

Szurkolóink a stadion környezői utcáiban tudnak parkolni gépjárműveikkel.

HB

Vietorisz Áron az akadémián járt

Ma délelőtt kilátogatott a Debreceni Labdarúgó Akadémiára a leukémiával harcoló kisfiú, Vietorisz Áron. A DLA egykori kis játékosa találkozhatott a DVSC első csapatának labdarúgóival, és közös fotó is készült.

A 14 éves kisfiú jelenleg a legnehezebb időszakot éli, hiszen erős kemoterápiás kezelésen vesz részt, ami gyakori rosszulléttel jár. Ő mindezt hősiesen állja, nagyon erős, és mindent megtesz a gyógyulása érdekében. Még újabb három nehéz hónap következik, ez idő alatt csontvelő-átültetésen is átesik. Áront a miskolci kórházban kezelik, ahol maximálisan odafigyelnek rá.

Év elején számoltunk be arról, hogy Áront leukémiával diagnosztizálták. A hír megjelenése után az egész országban hatalmas összefogás indult a kisfiúért, nagyon sokan segítettetek. A család ezúttal is szeretné megköszönni a rengeteg támogatást, a biztatást és a szeretet, ami Áron felé irányult.

A Ferencvároshoz látogat a DLA U19

Pénteken három utánpótlás-csapatunk játszik bajnoki mérkőzést: az U19 a Ferencvároshoz, míg az U13 és az U12 a Balmaz-Olasz Focisulihoz látogat.

Szombaton az U15-ös és az U14-es korosztályunk a Kaposvárt látja vendégül Pallagon. Eredetileg az U17-es és az U16-os együttesünk is pályára lépett volna, méghozzá az MTK ellen, ám ez a két mérkőzés elmarad, mivel az ellenfélnél sokan megbetegedtek.

Szurkolói információk a Vidi elleni kupameccsre

Sűrű a Loki programja, ugyanis a Budapest Honvéd elleni bajnoki találkozó után kedden 18 órakor már a Mol Vidi FC elleni Magyar Kupa-elődöntő első meccsén lépünk pályára Székesfehérváron.

Az összecsapásra elővételben már kaphatók a jegyek (személyes adatok megadásával) a meccsjegy.mlsz.hu oldalon 1500 forintért. A helyszínen is lehet majd belépőket vásárolni, ott viszont már 2500 forintba kerülnek a tikettek. A hazaiak tájékoztatása alapján szurkolói kártya nem kell a székesfehérvári jegyvásárláshoz, de mindenki vigyen magával személyi igazolványt!  

A stadion és a vendégpénztár is másfél órával a kezdés előtt, 16.30 órakor nyit.

A debreceniek a számukra külön kialakított vendégparkolóban tudnak majd megállni gépjárműveikkel. A vendégszektorban büfé várja a Loki-szurkolókat.  

HB